1. rész: A harc kezdete Part 1

Sziasztok, megint! ^^ Köszönöm szépen a feliratkozókat és a kommenteket! Megjöttem az első résszel. Jó olvasást! Xx

Mikazuki-chan

Milyen szép is dörömbölésre kelni. A párnát a fejemhez nyomtam. Ma költözünk. Majd szétvet az öröm.

- Nicole! – sürgetett egy hang.

- Nyugalom, kelek már, kelek már! – kiáltottam ki.

Miután végeztem az összes reggeli teendővel, az összepakolt dolgaimra néztem, s az üres szobára. Milyen ismerős is ez. Hányszor is történt meg ez már? Inkább nem számolom meg. Felvettem a nagy bőröndöt, majd kifelé indultam. Utoljára még visszanéztem, és kimentem.

- Lepakoltak a költöztetők, a ház már csak rátok vár - fordult felém mosolyogva apa.

- Csodás! – forgattam meg a szemeimet.

- Kérlek, ne csináld ezt! Az új iskolátok is nagyon jó lesz!

- Aha, attól függ meddig maradunk ott…

- Ne kezdd el megint! – ő kérte. Sarkon fordultam, és beültem a kocsiba a tesóm mellé. Örömmel konstatáltam, hogy anyám ül a volán mögött. Boldog egy utunk lesz. Jó gyerek módjára csendben ültem, s hallgattam a rádióban menő zenéket.

Megérkeztünk. Elég szép környéken van a ház. A fűszálakon még látszottak a harmatcseppek. A fák úgy pompáztak, mintha még nyár lenne. A ház is elég otthonosnak tűnt. Van egy gyönyörű, nagy kertje is. Talán nem is lesz annyira rossz itt. Beljebb mentünk a házba. Jó. Miután kicsodáltuk magunkat, nekiálltunk a takarításnak, pakolásnak.

Az utóbbi napok eléggé gyorsan szaladtak el. Kipakoltuk a dolgainkat, bútorokat. Mellesleg anyáék leendő szobáját valamiért lelakatolták. Eljött a nap, amikor utoljára látom szüleimet, legközelebb kitudja hány év múlva… Bármennyire is haragudtam rájuk ez miatt, zokogva borultam a karjaikba. Nem érdekelt, hogy 16 vagyok, engedtem, hogy ott öleljenek-pusziljanak ahol érnek. Szegény Nick sem járt másképp, fiú létére őt is agyon szorongatták. A könnyes búcsú után vacsorázni mentünk, amit együtt készítettünk el.

- Szerinted hamar visszajönnek? – kérdeztem, miközben az ételt turkáltam.

- Nem tudom, remélem – mindössze ennyit beszélgettünk a vacsora alatt. Elvállaltam a mosogatást, és utána mentem fürdeni. Megnyugtató volt a víz. Sokáig áztattam magam, remélve, hogy a sok gond kiázik. Hát, nem lettem problémamentes, helyette a bőröm olyan lett, mint egy 100 éves öregasszonyé. Átöltöztem pizsamába, s a szobámban untam magam. Utolsó elkeseredettségemben átmentem bátyámhoz. Nagy lendülettel nyitottam be, ezért ő ijedtében felugrott, és az újságot, amit olvasott a földre dobta. Én utána vetődtem, és belenéztem. Azt hiszem, egy időre kiégtek a retináim.

- Uh, jó éjt, inkább nem zavarok! – mondtam kuncogva. Bementem a szobámba, és álomra hajtottam a fejem.

Másnap már 5 órakor felébredtem. Mivel még Nick alszik, gondoltam elkészítem a kajánkat a suliba. Felvettem a ruháimat, és elindultam a boltba. Nem volt hideg. Sötétség ölelt körbe mindent, csak a lámpa gyér fénye világította meg az utcákat. Bementem a kis sarki boltba, és lerendeztem a vásárlást. Mivel a bolt kb. 5 percre lehet tőlünk hamar megfordultam. Miután elkészültem a kajával is, indultam felébreszteni Csipkerózsikát. Békésen alszik. Védtelen préda. Egy ördögi mosoly suhant át az arcomon.

- Banzai! – ordítottam, és rávetettem magam.

- Bazd meg Nicole, mi a jó büdös francot csinálsz? – és, milyen szépen is indult a reggel.

- Jó reggelt! Fel kéne kelni, a kaja kész van – leszálltam róla, majd egyedül hagytam a haragjával.

A konyhaasztalnál ittam a reggeli kakaómat, amikor léptek zaja zavarta meg a csendet. Immáron egy felöltözött, jól belőtt hajú Nick állt előttem.

- Nee, tegnap este gondolkoztam - Igen, csak ő hív „Nee”-nek.

- Hallgatlak.

- Most egyikünknek sincs szüksége párkapcsolatra, ezért kigondoltam valamit. Attól hogy ugyanaz a nevünk, semmi közünk nincs egymáshoz. Mivel elég sok pasi tapadna rád, ezért eljátszom a barátod szerepét, te meg az én barátnőmét. Hogy hihető legyen a szerep, néha átkarolom a vállad, megölellek. Ennyi – még a kakaó is kifutott a számból. Szó szerint. Majdnem megfulladtam.

- Mi van? Nem! Soha!

- Oké, akkor tűröd, hogy a sok perverz fiú majd rajtad lógjon? – hallgattam, amiből ő tudta, hogy nyert. Ám ekkor a gonosz énemnek egy nagyon jó ötlet jött a fejébe. Amíg Nick reggelizett, addig én  felosontam a szobájába, és kihalásztam valamit. Magamban egy ördögi kacajt megejtettem, ja, és villámlott is hozzá.

Elindultunk az iskolába. Hmm. Colby High School. A domináló színei az építménynek a fehér és a kék volt. Felsorakozva ültetett fák, bokrok. Az udvaron diákok tömkelege lézengett. Útközben kettéváltunk. Már az udvaron megbámultak, de a folyosón, afféle „Ez meg ki?” nézésből vagy 100-at kaptam.

- Carney kisasszony! – hallottam egy lágy hangot a hátam mögül. Egy harmincas éveiben járó nő állt velem szemben.

- Üdvözlöm a Colby High School-ban! Dacey Berg vagyok, az osztályfőnöke. A 103-as teremben lesz az órája, odavezetem.

- Jó napot, Nicole Carney! Köszönöm szépen, Mrs. Berg! – mondtam mosolyogva, majd felmentünk az emeletre. Osztályfőnökivel kezdünk. Ahogy kinyitotta a termet minden szempár ránk szegeződött.

- Gyerekek, ő itt az új osztálytársatok. Nicole, kérlek, mutatkozz be – ekkor egy „Végre, egy jó nő!” kiáltás hallatszott a padok közül. A tanárnő szúrós szemmel odanézett, ezzel lerendezve a dolgot.

 - Sziasztok, Nicole Carney vagyok, 16 éves. Nemrég költöztem a városba családi okok miatt. Gondolom, még szívesen hallgatnátok a sablonos új lány beszédemet, de inkább megkíméllek titeket – és ezzel le is zártam a bemutatkozást.

- Köszönjük szépen, kérlek, keress egy üres helyet – körbenéztem, mire egy fekete hajú lány lóbálta a kezét. Eleget tettem a kérésének, és leültem mellé.

- Nagyszerű, Yasmen, megtennéd, hogy körbevezeted Nicole-t a szünetben? – kérdeztem Mrs. Berg.

- Persze! – mondta mosolyogva. Életvidám lánynak tűnt.

- Szia, én Yasmen Gilmore vagyok – suttogta.

- Nicol Carney – feleltem mosolyogva.

Az óra jól telt, megkaptam az órarendet, elmondták az iskola szabályait. Szünetben mindenki odajött a padomhoz, bemutatkozott, és millió kérdéssel bombázott. Kaptam egy ebédmeghívást Yasmen-tól és Belle-től. Egészen jól ment minden, ebédszünetig.

Épp a büfébe indultam egy üveg vízért, amikor megállított egy szőke hajú lány, mögötte 2 pincsivel.

- Szia, hallom te vagy az új lány. Nincs kedved velünk ebédelni? – kérdezte mézes-mázos hangon.

- Bocsi, de már megkértek az osztálytársaim, szóval mennem kell – és indultam is volna hozzájuk, de a szöszke megfogta a karom.

- Hé, várj! Mi menők vagyunk, újként itt az esélyed, hogy közénk tartozz.

- Kösz nem!

- Egy kicsit nem vagy nagyra magadtól, új lány? Nehogy azt hidd, hogy nézel ki valahogy. Nem érdekelsz te itt senkit se.

- Mert te hogy nézel ki? Hm? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Értem olvadoznak a fiúk! – mondta idegesítően vékony hangon.

- Mivel hódítasz? Hogy nem a méreteiddel, az is biztos! Deszka alkat vagy – ekkor égbetörő nevetés hallatszott mögülünk. Észre se vettem, egész sokan lettek körülöttünk. Szegény csaj vörös fejjel, a kutyái társaságában elcsörtetett. Ekkor valaki ráugrott a hátamra, így én majdnem hanyatt vágódtam.

- Neechee, hát nem csaltál meg bennünket!  Annyira örülök! – visította Yasmen könnyes szemekkel. Hogy mi?!

- Izé… Nem kell túlreagálni! Kérlek, ne sírj! – kérleltem, mert ez így elég furcsa szituáció volt. Miután elözönlött a tömeg, egy ismerős alkot véltem felfedezni. Nick… és felénk jött! Jaj, ne…