Halihó! Ne haragudjatok hogy kicsit késtem, de panaszkodtak nekem, hogy az előző részben nem volt izgalom, ezért ezt megpróbáltam érdekfeszítőre csinálni! ＾▽＾És köszönöm a 20 feliratkozót! *o* Gomen nasai ha kicsit hosszú lett! ^^" Jó olvasást!
Ui.: Köszönöm a díjat, de lusta vagyok továbbküldeni, majd egyszer válaszolok kérdésekre ha lesz kedvem! :D
Ui.: Köszönöm a díjat, de lusta vagyok továbbküldeni, majd egyszer válaszolok kérdésekre ha lesz kedvem! :D
A hold halovány fénye megvilágította a szobát, s a tárgyak árnyékai ijesztő szörnyetegekké váltak. Teljes egészében beleillettem ebbe a látképbe, ahogy az ablakban ültem s a térdemre hajtottam a fejemet. Komor tekintettel fürkésztem a sötét éjszakát.
Nick délután óta egy szót sem szólt hozzám. Mielőtt idejöttünk, megfogadtuk, hogy ha lesz valamelyikünknek barátnője, az én esetemben pedig barátja, akkor sem hanyagoljuk el egymást. Attól, hogy kicsit féltékeny voltam Sophie-ra, még nem utáltam – mostanáig. Nem bírok aludni, szétszakadok az idegtől!
Belebújtam a farmeromba, magamra rángattam a pulcsimat, s már indulásra készen voltam. Az ajtó előtt beleléptem a cipőmbe, s a lehető leghalkabban kiosontam, miután gondosan bezártam az ajtót. Előreláthatóan nem lesz társaságom, hisz nincs az a retardált, aki hajnali két órakor elmegy sétálni. Lábaim egy játszótér előtt álltak meg
- Hm, miért is ne? – gondoltam magamban. Leültem az egyik hintába, ami nyikorgó hangot adott ki mikor helyet foglaltam benne. Kezemmel megfogtam a láncot, és egy óvodás kislány módjára kezdtem el lóbálni a lábam ide-oda. Pár másodperc múlva már a hajam vidáman lengedezett a szélben, én pedig szinte az égbe repültem. Az időről nem tudtam semmit sem, teljesen belemerültem a hintázásba, na persze meg a gondolataimba. Hunyorogva megnéztem a telefonom kijelzőjét, ami 5:10-et mutatott. Arra az elhatározásra jutottam, hogy elugrom a kisboltba, és bevásárolok kakaós csigát. Az eladó srác mosolyogva nézett rám.
- Elég korai vagy, nem? – kérdezte, miközben a zacskóba rakta a kért kakaós csigákat.
- Elég korai vagy, nem? – kérdezte, miközben a zacskóba rakta a kért kakaós csigákat.
- Nem mintha lenne választásom – mosolyogtam keserűen. – Az alvókám elromlott – belepakoltam a táskámba a csigákat, majd intettem.
- Köszönjük a vásárlást! Szia! – hallatszott a hangja a kis csengő után, én pedig kiléptem a sötét utca ködjébe. Néhány kóbor kutya ugatása visszhangzott az utcákon, ahol kezdtek az emberek is megjelenni. Gyorsabbra vettem lépteimet, hogy minél előbb elkészüljek, na meg, most én akarok Nick-kel iskolába menni! Halkan kinyitottam az ajtót, s miután kibújtam a cipőmből, indultam kelteni testvéremet.
- Hé, Nick, kelj fel, már fél hét van! – rázogattam gyengéden.
- Minek? Sophie anyja eljön értem és elvisz kocsival – motyogta kómásan. A szívem egy nagyot dobbant. Úgy éreztem, hogy mindjárt felemészt a bánat…
- Ja, oké – hebegtem alig hallhatóan, s lehajtott fejjel berohantam a szobámba. Kínkeserves lassúsággal rángattam magamra a ruháimat. A táskát és a tornazsákot felcibáltam magamra, s kiabáltam egyet, majd elindultam.
- Én elmentem! – üvöltöttem fel, de na, nem mintha érdekelné Nick-et. Szaporán lépkedtem a járdán a gondolataimba merülve. Mikor felpillantottam már az iskola bejárata előtt álltam. Sóhajtottam egyet, s megindultam befelé. A lánymosdó előtt kullogtam, mikor valaki elkapta a csuklómat, és behúzott a wc-be.
- Jézusom, Jade! Megijesztettél… - fújtam ki a levegőt, de miután lenyugodtam, végre sikerült megszólalnom is. – Aszta, elég régen beszéltünk! – gondolkodtam el. – Megvagy? – mosolyogtam kedvesen.
- Én igen, Nicole, de tudom, hogy te nem. Az osztályban mindenki tudja, hogy Nick leszar téged mostanában. És tudod, azt pletykálják, hogy órák után mindig furcsa emberekkel találkoznak. Nincs kedved iskola után követni őket? – húzta gonosz mosolyra a száját.
- Mi van? – hőköltem hátra. – Ha lebukunk, akkor Nick az fix hogy soha nem fog megbocsájtani!
Szünetben első dolgom volt felkeresni őt.
- Hé, Nick, kelj fel, már fél hét van! – rázogattam gyengéden.
- Minek? Sophie anyja eljön értem és elvisz kocsival – motyogta kómásan. A szívem egy nagyot dobbant. Úgy éreztem, hogy mindjárt felemészt a bánat…
- Ja, oké – hebegtem alig hallhatóan, s lehajtott fejjel berohantam a szobámba. Kínkeserves lassúsággal rángattam magamra a ruháimat. A táskát és a tornazsákot felcibáltam magamra, s kiabáltam egyet, majd elindultam.
- Én elmentem! – üvöltöttem fel, de na, nem mintha érdekelné Nick-et. Szaporán lépkedtem a járdán a gondolataimba merülve. Mikor felpillantottam már az iskola bejárata előtt álltam. Sóhajtottam egyet, s megindultam befelé. A lánymosdó előtt kullogtam, mikor valaki elkapta a csuklómat, és behúzott a wc-be.
- Jézusom, Jade! Megijesztettél… - fújtam ki a levegőt, de miután lenyugodtam, végre sikerült megszólalnom is. – Aszta, elég régen beszéltünk! – gondolkodtam el. – Megvagy? – mosolyogtam kedvesen.
- Én igen, Nicole, de tudom, hogy te nem. Az osztályban mindenki tudja, hogy Nick leszar téged mostanában. És tudod, azt pletykálják, hogy órák után mindig furcsa emberekkel találkoznak. Nincs kedved iskola után követni őket? – húzta gonosz mosolyra a száját.
- Mi van? – hőköltem hátra. – Ha lebukunk, akkor Nick az fix hogy soha nem fog megbocsájtani!
- Na, ne kéresd magad! Tudom, hogy te is akarod! – nézett mélyen a szemembe. Most ha kívülállóként lennék itt, akkor eléggé félreérteném a helyzetet. Sóhajtottam egyet, ami után úgy éreztem, hogy a sóhajjal együtt minden kétségem elszállt.
- Rendben! – mondtam ki végül, s szinte láttam a szememben a lángokat.
- Gyere be hozzánk! Amíg nincs itt Nick meg a csitri, addig maradhatnál – nézett boci szemekkel, mire megadóan elmosolyodtam, s követtem. Mikor beértünk a terembe, egész örömteli fogadtatást kaptam.
- Á, szia Nicole! – derült fel mindenki.
- Ti vagytok a második osztályom – töröltem meg vicceskedve a szemem szélét mintha sírtam volna, s mosolyogva csatlakoztam a beszélgetőkhöz. Egészen belemerültünk, amikor köhécselésre lettünk figyelmesek. Hirtelen megfordultam, és szembetaláltam magamat… Sophie-val.
- Azt hiszem, megyek – pillantottam hátra, s szinkronban megindultunk Sophie-val. Aztán… Mikor elhaladt mellettem, direkt nekemjött, de olyan erősen, hogy nekiestem az egyik padnak, viszont szerencsére az egyik fiú elkapott. Köpni-nyelni nem tudtam. Annyira felment bennem a pumpa, hogy rögtön kimondtam azt, amit gondoltam.
- Bajod van, lotyó? – néztem mélyen a szemébe. Tágra nyílt szemekkel nézett rám, aztán, végül megszólalt.
- Képzeld, van! Te – mutatott rám miközben erősen affektált. Megmarkoltam a kezét és nekidöntöttem a falnak. Kezeit felé feszítettem, s dühtől fortyogva szegeztem rá a tekintetemet.
- Most mondd mi a bajod! – szűrtem ki a fogaim között. Aztán, hirtelen egy hang csengett fel a hátam mögül.
- Nicole Carney! Mit képzel, mit csinál? Amúgy is, ha jól tudom, ez nem a maga osztálya! Még jó hogy Nick szólt! – rikácsolt a tanár, nekem pedig a csalódottság átjárta az egész testemet. A saját testvérem, beköpött…
- Nyomás az osztályába! – ragadott karon, de még az sem érdekelt, hogy erősen szorította. Sokkal jobban fájt az, amit Nick csinált. Bennem pedig mostanra túl sok a düh Sophie iránt. Mikor beértünk az osztályba, mindenki minket nézett. Mrs. Berg kétségbeesetten futott oda hozzánk.
- Mi történt? – kérdezte aggódva. A többiek természetesen elcsendesedtek és minket figyeltek.
- Egy pillanat, csak behívom Sophie-ékat, ők tudnak mesélni – indult meg kifelé, s az idegesítő cipőkopogása visszhangzott az egész osztályban, sőt, még a folyosón is. Mikor a tanár kérdezett, én csak elhúztam a számat és lehajtottam a fejemet. Eléggé a sírás hatásán álltam. Elérte, hogy elpártoljon mellőlem. Ellenem fordította a saját testvéremet… Pár perc múlva visszatért a tanár Sophie-val, és Nick-el…
- Nos, mi történt? – húzta fel a szemöldökét osztályfőnököm, majd Sophie-ra nézett.
- Mikor bementem Nick-ék osztályába, véletlenül nekimentem Nicole-nak, ezért ő hátraesett, de elkapták! Szóval véletlen volt! Ő meg obszcén szavakkal illetett, és nekilökött a falnak! Azt hittem meg fog verni! – nyökögte elcsuklott hangon.
- Na azért ez nem egészen így volt! – szóltam közbe, talán túl hangosan is. Normál hangerővel, s nyugodtabban folytattam. – Előbb beértem az iskolába a szokásosnál, ezért bementem beszélgetni Nick osztályához. Jól elvoltunk mindenkivel, amikor ő köhintett egyet. Ki is akartam indulni, aztán mikor elhaladt mellettem, szándékosan nekilökött az egyik padnak, és ha az egyik srác nem kap el szépet estem volna hátra! – a végét egészen hadartam, ugyanis túlságosan eleresztettem az indulataim. A tanár hümmögött egyet, mire mindenki kérdőn nézett rá.
- Nick, ki mond igazat? – tudakolta Mrs. Berg. Szinte érezni lehetett a feszültséget a levegőben, a szívem pedig olyan hangosan vert, mintha több ezer dobot ütöttek volna.
- Én… Sophie… Tényleg véletlen volt! Csak Nicole húzta fel a vizet! – nyögte ki.
- Ez csak egy vicc, ugye? – röhögtem fel kínosan. A sírás határán voltam, ezért kiindultam a teremből, de Sophie elkapta a csuklómat.
- Tényleg elfutsz? Megint? Mindent tudok rólad! – láttam a gyűlöletet a szemeiben… - Elég zűrös múltad volt, amibe most betekintést nyerhettünk! Nyolcadikban majdnem kirúgtak az iskolából, csak a tánc miatt nem! Apropó tánc! Több éve táncoltál versenyszerűen, aztán, az egyiken a párod nem kapott el, és úgy estél, hogy majdnem eltörött a lábad. A szüleid eltiltottak a hobbidtól, és te feladtad! Pedig folytathattad volna! De nem tetted, mert nincs elég akaratod hozzá! Most is, nem tudod elviselni, hogy osztozkodnod kell a testvéreden! Egy önző, hisztis kislány vagy, aki a bátyja nélkül egy nagy semmi lenne!
-Sophie, elég lesz! – szólt rá az osztályfőnöke. Igaza volt?! De ilyeneket, Nick mondott el neki? Miért? Miért kellett ennyire összevesznünk? Az ajtót szinte feltépve rohantam ki a teremből. A folyóson többen is utánam néztek, de nem érdekelt. Az udvaron találtam egy elhagyatott helyet. Nekidőltem a falnak, s lassan lecsúsztam. A fejemet rádöntöttem térdemre, s karommal körbefontam azt.
Hogy lehet valaki ilyen… rosszmájú? Most ő boldogabb lett attól, hogy összeugrasztott minket? Éreztem, ahogy a szemembe próbáltak szökni az ebadta könnycseppek. Durván megdörzsöltem, mert én nem fogok miattuk sírni! Egy könnycseppet se ejtek, nem érdemlik meg! Nick-ben ekkorát nem csalódtam még! Behálózta az a hülye perszóna! Ő meg most olyan, mint egy kis pillangó, aki bennragadt a gonosz pók hálójában. Nem tud mozdulni... Azt teszi, amit ő mond. Mint egy báb... Ha most azt hiszik, hogy összetörve sírdogálok egymagamban, akkor tévednek! Mérgesen pattantam fel, s mint a szélvész, olyan gyorsan rohantam át az udvaron. Annyira a szemem előtt lebegett Sophie képe, hogy észre sem vettem, hogy nekifutottam valakinek. A lendület hatására mindketten a földre kerültünk, de ő megfogta a derekamat, így ráestem. Mindketten értetlenül pislogtunk egymásra.
- Jézus, Nicole! A szívbajt hoztad ránk! Mindenki téged keresett! – hadarta egy szuszra Kyle. Ők aggódtak értem…
- Ne haragudj! – biggyesztettem le a számat, s megöleltem. Szinte elvesztem a karjaiban. A külvilág teljesen megszűnt számomra.
- Nekem igazán tetszik ez a helyzet Nicole, de ezt a pózt máskor és máshol ismételjük meg – röhögött fel. Most, hogy elnéztem… A földön feküdtünk, és rajta ültem.. Hoppá. Miután feltápászkodtunk, durcásan belebokszoltam a vállába.
- Hülye – nevettem. A kacajból sóhaj lett. – Tudod, Nick egyik osztálytársával elterveztük, hogy követjük őket hazafelé. De jobban belegondolva, csak olajat öntenék a tűzre…
- Nem! Ez nem rossz ötlet! Én is hallottam pletykákat róluk, és kíváncsi vagyok igazak-e! Én is megyek veletek! – jelentette ki határozottan, mire kikerekedett szemmel bámultam rá.
- Én ezt nem tartom jó ötletnek – mosolyogtam kínosan, de ő nem is figyelt rám.
A folyosón Luca állított meg minket.
- Nicole, beszélhetnénk? – hívott félre. – Mi volt ez az előbb?
Sóhajtottam egy nagyot, s elmeséltem mi történt.
- Csak én nem bírom ezt a Sophie csajt?
- Nem vagy egyedül – nevettem fel. – De tudod, most egy kisebbfajta bosszút csinálunk – néztem ördögien.
- Csinálunk? Kivel, mit? – húzta fel a szemöldökét.
- Én, Jade és Kyle követjük Sophie-t és Nick-et, mert pletykák keringenek róluk – súgtam a fülébe. Felcsillant szemmel tekintett rám.
- Én is hadd menjek! Kérlek! – nézett rám kiskutya szemekkel.
- Huh… De négyen eléggé nehéz lopakodni, nem? De… Jól van, gyere te is – néztem rá megadóan. Na, most Jade-del közölni kell, hogy két emberrel bővültünk.
Szünetben első dolgom volt felkeresni őt.
- Szia Jade! – mosolyogtam.
- Hali! Hallottam mi történt – húzta egy megértő mosolyra száját.
- Figyelj, izé… Két ember is csatlakozik hozzánk délután… Nem gond?
- Dehogy! Minél többen, annál jobb! – vigyorgott. Megkönnyebbültem, hogy nem haragszik. – Mielőtt elindulunk, be kéne nézni hozzánk, mert így simán felismernek, én meg készültem! –kacsintott.
- Honnan tudtad, hogy menni fogok? – somolyogtam virgoncan.
- Én gondolatolvasó vagyok – jelentette ki határozottan, miközben vadul gesztikulált. Röhögnöm kellett ezen, mert elég bájosan nézett ki, ahogy egy 178cm-es lány, vörös rövid hajjal, menő bőrdzsekiben úgy viselkedik mint egy kislány. – Végre nevettél – fürkészett kedvesen.
- Nagy baj lenne, ha megölelnélek? – néztem rá érzelmektől túlcsordulva.
- Keblemre cimbora! – tárta szét a karját nevetve.
Az óráim után észrevettem, hogy Jade is kint volt már.
A becézés hatására belőlem és Luca-ból kitört a röhögés. Kyle sokkoltan, földbegyökerezett lábakkal állt, s bámulta a falat. Eléggé megviselte, hogy őt igenis le cicafiúzták.
- Hát, elég furcsa páros leszünk kint – röhögtem fel.
- Éppen ezért először mi hátulról követjük őket Kyle-lal, ti meg megbújtok a bokrokban, vagy BÁRHOL ahol lehet – nézett mélyen a szemünkbe. – Játsszátok élethűen a szerepet, szóval Nicole, egy gót lányhoz hasonlóan viselkedj, és te is Luca! Ha már egy gót párt játszotok, ne kézen fogva menjetek, hanem csak karolj belé!
- Értettük! – bólintottuk egyszerre. Kyle is kezdett magához térni lassacskán.
- Indulunk mi előbb, ti tisztes távolból követtek minket, ha pedig meglesz Nick és Sophie, akkor őket, de ha beszélnek valakivel, vagy kikkel, akkor a lehető legközelebb menjetek! – adta parancsba a vöröske, mi pedig hevesen bólogattunk.
- Akkor induljon az akció! – mosolyogtam.
Kyle és Jade kiléptek az utcára, majd alakjukat elnyelte az utca. Belekaroltam Luca-ba, és mi is kimentünk. Lassan sétáltunk, csak a cipőink csoszogását lehetett hallani a száraz betonon. Lábaink szinte pillanatok alatt szállítottak az iskola elé bennünket. A legközelebbi bokorba próbáltunk elrejtőzni. Elég kényelmetlen volt egy tenyérnyi helyen két embernek meghúzódni. Aztán, mikor éppen a könyökömet emeltem el Luca bordáitól, ismerős hangokra lettünk figyelmesek.
- Ez Nick és Sophie - suttogta Luca, mire egy aprót bólintottam.
- Nincs kedved elmenni egy kávézóba? Úgysem sietsz haza, nem? Hisz Nicole el lesz egyedül is – csendült fel Sophie hangja, nekem pedig ökölbe szorult a kezem. Az biztos, hogyha Luca nem fogja le addig szorítottam volna, míg a körmöm meg nem sebezte volna a gyenge bőrt.
Mint a macskák, úgy rejtőztünk el a legkisebb zugokban is. Egy apróbb bokorban lapultunk, amikor hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat és egy nagy puffanással értem a földre. Előttünk pedig… Egy halott madár feküdt. Ha Luca nem fogja be a számat, biztos, hogy felsikítottam volna. Magához vont, hogy még jobban elrejtőzzünk. Riadtan vártuk, hogy mikor bukunk le.
Hirtelen egy kéz jelent meg fölöttünk, az én adrenalin szintem a lebukás miatt az egekbe szökött.
- Most nézd meg! Csak egy kis időre hagyjuk egyedül őket, és máris huncutkodnak! – rázta meg leszidóan a fejét Kyle, én pedig négykézláb kimásztam a bokorból. Azt hittem, hogy most, tényleg lebukunk… És Nick, egy örök életre meggyűlöl.
- Úristen Nicole, de fehér vagy! - aggodalmaskodott Jade, miközben leporolta a ruhámat. - Most ti követitek őket az utcán, mi megyünk a bokrokba – sóhajtott. Kijelentésén felröhögtem, Kyle pedig fejcsóválva rám nézett.
- Nicole, Nicole, de perverz vagy!
- Ezt pont te mondod?! – háborodtam fel. Én csak egyszer gondolok rosszra, ő meg mindig, és én legyek a rossz?
Az óráim után észrevettem, hogy Jade is kint volt már.
- Hát te hogy-hogy itt?
- Tudod, nagyon fáj a hasam – vigyorgott.
- Kyle itt van, már csak Luca kell – sóhajtottam, miközben az iskola bejáratát fürkésztem. Nem sokkal később ő is megérkezett.
- Rendben emberek, körülbelül 45 percünk van az alakcserére. Nyomás – ütött bele ököllel a tenyerébe Jade nyomatosításképp. Szaporán szedtük a lábainkat, s siettünk hozzájuk.
- Rendben, Nicole-t én öltöztetem, titeket, fiúkat a tesóimra hagylak – tapsolt egyet Jade, s bevezetett az egyik szobába.
- Atya ég, mennyi ruha! – maradt tátva a szám.
- Ugye? - mosolygott büszkén a vöri.
Törte egy ideig a fejét, s úgy döntött, hogy engem egy gót lánynak öltöztet be. Először kicsit megrettentem az
ötlettől, de végül belenyugodtam. Egy zöld, combközépig érő ruhát választott, amit szalagok díszítettek. A ruha szélét csipkék ékesítették. A hacuka mellé egy szürke comb zokni társult, aminek tetején csipkék futottak végig. Egy egyszerű zöld balettcipőt húztam a lábamra, ami teljesen beleillett ebbe a gót ruházatba. Egy ugyanolyan színű szalaggal díszített hajpánt került a fejemre, s immáron készen álltam. Jade elég stílusához illő ruhát vett fel. Kimentünk a nappaliba, hogy megnézzük hogyan állnak a fiúk. Luca egy fekete csuklyás kabátot viselt, amiből láncok lógtak ki. A fekete kesztyű kissé ijesztővé tette személyét, de még belefért. Kyle az a tipikus „utcai srác” stílust juttatta eszembe.
- Nem fogunk kitűnni a tömegből? – aggodalmaskodtam.
- Kettéoszlunk, úgy kevésbé leszünk gyanúsak. Luca, Nicole, a ti öltözéketek nagyon összeillik, ti együtt mentek.
- Én szeretnék Nicole-lal menni! – nyivákolt Kyle.
- Nem Cicafiú, te most velem jössz.
A becézés hatására belőlem és Luca-ból kitört a röhögés. Kyle sokkoltan, földbegyökerezett lábakkal állt, s bámulta a falat. Eléggé megviselte, hogy őt igenis le cicafiúzták.- Hát, elég furcsa páros leszünk kint – röhögtem fel.
- Éppen ezért először mi hátulról követjük őket Kyle-lal, ti meg megbújtok a bokrokban, vagy BÁRHOL ahol lehet – nézett mélyen a szemünkbe. – Játsszátok élethűen a szerepet, szóval Nicole, egy gót lányhoz hasonlóan viselkedj, és te is Luca! Ha már egy gót párt játszotok, ne kézen fogva menjetek, hanem csak karolj belé!
- Értettük! – bólintottuk egyszerre. Kyle is kezdett magához térni lassacskán.
- Indulunk mi előbb, ti tisztes távolból követtek minket, ha pedig meglesz Nick és Sophie, akkor őket, de ha beszélnek valakivel, vagy kikkel, akkor a lehető legközelebb menjetek! – adta parancsba a vöröske, mi pedig hevesen bólogattunk.
- Akkor induljon az akció! – mosolyogtam.
Kyle és Jade kiléptek az utcára, majd alakjukat elnyelte az utca. Belekaroltam Luca-ba, és mi is kimentünk. Lassan sétáltunk, csak a cipőink csoszogását lehetett hallani a száraz betonon. Lábaink szinte pillanatok alatt szállítottak az iskola elé bennünket. A legközelebbi bokorba próbáltunk elrejtőzni. Elég kényelmetlen volt egy tenyérnyi helyen két embernek meghúzódni. Aztán, mikor éppen a könyökömet emeltem el Luca bordáitól, ismerős hangokra lettünk figyelmesek.
- Ez Nick és Sophie - suttogta Luca, mire egy aprót bólintottam.
- Nincs kedved elmenni egy kávézóba? Úgysem sietsz haza, nem? Hisz Nicole el lesz egyedül is – csendült fel Sophie hangja, nekem pedig ökölbe szorult a kezem. Az biztos, hogyha Luca nem fogja le addig szorítottam volna, míg a körmöm meg nem sebezte volna a gyenge bőrt.
Mint a macskák, úgy rejtőztünk el a legkisebb zugokban is. Egy apróbb bokorban lapultunk, amikor hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat és egy nagy puffanással értem a földre. Előttünk pedig… Egy halott madár feküdt. Ha Luca nem fogja be a számat, biztos, hogy felsikítottam volna. Magához vont, hogy még jobban elrejtőzzünk. Riadtan vártuk, hogy mikor bukunk le.
Hirtelen egy kéz jelent meg fölöttünk, az én adrenalin szintem a lebukás miatt az egekbe szökött.
- Most nézd meg! Csak egy kis időre hagyjuk egyedül őket, és máris huncutkodnak! – rázta meg leszidóan a fejét Kyle, én pedig négykézláb kimásztam a bokorból. Azt hittem, hogy most, tényleg lebukunk… És Nick, egy örök életre meggyűlöl.
- Úristen Nicole, de fehér vagy! - aggodalmaskodott Jade, miközben leporolta a ruhámat. - Most ti követitek őket az utcán, mi megyünk a bokrokba – sóhajtott. Kijelentésén felröhögtem, Kyle pedig fejcsóválva rám nézett.
- Nicole, Nicole, de perverz vagy!
- Ezt pont te mondod?! – háborodtam fel. Én csak egyszer gondolok rosszra, ő meg mindig, és én legyek a rossz?
Karon ragadtam Luca-t és futólépésben követtük a szeretett párost. A szívdobogásom visszhangzott a fejemben. Rettegtem, hogy hátrafordulnak, és „Hé az Nicole és Luca!” mondattal kezdik, aztán, a pokolba kívánnak. - Ne légy ennyire feszült! - suttogta Luca, majd átkarolta a derekamat és közelebb vont magához.
- Ne nyomulj a lányra! – szűrődött ki Kyle hangja az egyik bokor mögül. Hirtelen Sophie és Nick hátrafordult, bennünk pedig meghűlt a vér. Én nem tudtam mit csináljak, de Luca cselekedett. Megfogta a derekamat, magához rántott, és… Nem csókolt meg, de arca közel volt és a hajam miatt pont úgy nézett ki, mintha megcsókolna. Hallottuk a cipők kopogását, ezért egy megkönnyebbült sóhaj után odamentünk a bokorban lapuló Jade-hez és Kyle-hoz.
