8. rész: Az alkohol hatásai

Sziasztok, megérkeztem a következővel! :3

Mikazuki-chan

Hétfő reggel… Az az egyetlen jó benne, hogy délután lesz a buli, más meg nem. Ma meg találkozom is Kyle-lal, uh…

Lassan sétáltunk az iskola felé, amikor valaki a nevünket kiabálta. Megpördültem a sarkamon, és mosolyogva köszöntem Belle-nek. Innentől kezdve hárman folytattuk utunkat, s mikor megérkeztünk kettéváltunk. Benyitottunk a teremben, ahol már voltak. Kyle is köztük volt. Elhaladtam előtte, és lehuppantam a székemre. Nagyszerű, hogy én feleltem matekon, amiből nem vagyok valami jó. 

Végül egy négyessel megúsztam, de éppen csak. Szünetben siettem ki a levegőre, mert az agyam szétpattant az egyenletektől. Mélyen szippantottam magamba az oxigént, mikor két kar ölelt át hátulról. Kyle persze pont akkor ment el előttünk. Rosszallóan rám nézett, megrázta a fejét és továbbment. Én az előző sokk miatt ijedtemben hátrarúgtam, és megfordultam.

- Jézusom Luca, sajnálom! – az előbb túl rossz helyen rúgtam meg… 

- Nem baj, én voltam hülye – próbált kinyöszörögni valamit. Nagyon megsajnáltam. 

- Bocsi, tehetek valamit érted? – aggodalmaskodtam.

- Ha kapok egy táncot a bulin, meg van bocsájtva – kacsintott.

- Megegyeztünk – mosolyogtam rá, s visszaindultam a termünkbe ebédelni.  Mikor visszaértem, két kíváncsi szempár fogadott.

- Láttuk az ablakból mi történt – húzták el a szájukat

- Nem értem, miért ilyen gyerekes Kyle… - tanakodott Belle. 

- Várj, én lehet, hogy tudom miért, mert nekem – kezdett bele Yasmen, de Belle befogta a száját. 

- Csak kicsit fel van pörögve, ne törődj vele – mosolygott.

Túléltem az órákat, és siettem haza készülődni, ugyanis kettőkor kezdődik a buli. Kb. fél óráig kerestem csak ruhát. Elhatároztam, hogy veszek egy fél órás fürdőt, és relaxálok. 

Éppen a világ nagy gondjain elmélkedtem, amikor Nick ordibált.

- NICOLE! HOL VANNAK A GUMIMACIIK? - nyújtotta el az i betűt. 

Komolyan, ezt nem hiszem el! Az ember csak egyszer akar lazítani, akkor sem teheti meg. Mérgesen kimásztam a kádból, magam köré tekertem egy törülközőt, és zaklatottan trappoltam le a konyhába. Kinyitottam a szekrényt, kivettem belőle a gumimacikat, és lecsaptam a bátyám elé az asztalra.

- Neked is ilyenkor kell ám gumimacit zabálni – hőbörögtem. Testvéremet ez különösebben nem hatotta meg, csak tömte magába az édességet. Sóhajtottam egyet, és visszavánszorogtam a szobámba. A hajammal nem csináltam semmit, ugyanis az jó úgy, ahogy van. Egy fekete ruha mellett esett a választásom, ami szigorúan a térdem felett 5cm-ig ért. Alá vettem egy harisnyát, és mivel utálom a magassarkúkat, ezért egy fekete lapos cipőt választottam, aminek az elejét egy masni díszítette. Fújtam magamra egy kis parfümöt, majd lehuppantam a kanapéra. Mennyi időm van még? Fél óra? Pff... Nem túl nőies ilyen hamar elkészülni. Elhatároztam magam, hogy elmegyek a lányok elé, ha már ilyen hamar elkészültem. Ha már az egész iskolának lesz a buli, akkor Nick-et is elcibálom magammal, mert milyen lenne már, ha külön mennénk…
- Elmegyünk Bellék elé! – huppantam le bátyám mellé a kanapéra.

- Mikor?

- Most.

- Ilyen korán? Biztos vagy te ebben? 

- Aha! Én nem bírok itthon ülni. Nyomás! – húztam fel.

- Idióta. Táska? Már nem jövünk haza Bellék után, szóval hozd a kis szatyrodat, meg ami kell, és gyere!

Sokszor igencsak elképedem, hogy több esze van Nicknek, mint nekem. Miután visszatértem a táskámmal, elindultunk. Csendesen tellett az út, csak annyit beszéltünk meg, hogy nem issza le egyikőnk se magát. Nos, ha én részegednék le akkor ő eltudna cipelni, de ha ő… Jézus, bele sem gondolok! 

Kopogtam kettőt, és pár perc után Belle anyukájával találtam szembe magam. 

- Ó, szervusz Nicole! Jó téged is látni Nick! Gyertek beljebb, Belle még készülődök – mosolygott kedvesen, és beterelt minket. 

- Kértek valamit? Inni? – kérdezősködött, mire elmosolyodtam. 

Hirtelen eszembe jutott az én anyukám. Mielőtt még nekiálltam volna szomorkodni, elhessegettem a gondolataimat, és válaszoltam.

- Nem, köszönöm, hisz a farsangon úgyis lesz annyi minden!

- Én sem kérek, de azért köszönöm – felelt végül bátyám is.

Időközben Belle is készen lett, így immáron már Yasmen-t mentünk felvenni. 

Ő nyitott ajtót, felöltözve. Mosolyogva beszéltünk arról, hogy mindenki milyen jól néz ki, közben megérkeztünk időre az iskolába. Rengeteg diák volt kint, a tornateremben pedig még inkább. Komolyan, kissé izgultam. Aztán, a sok diák között megláttam Kyle-t. Ott nevetett a haverjai társaságában, engem pedig keserű érzés fogott el. Múlthéten még én is ugyanígy, mosolyogva beszélgettem vele. Most pedig, ha találkozik a tekintetnünk, valamelyikünk elkapja onnan a fejét. Tényleg, mint két óvodás. Sóhajtottam egyet, s magamra öltöttem a boldog formám. 

Hangosan üvöltött a zene a tornateremben, s egész sötét volt, csak a színes fények adtak egy kis világosságot. Kíváncsi vagyok, hogy mennyi idejükbe telt ezt megcsinálni. Észre se vettem, hogy drága fivérem elvándorolt mellőlem, de nem is baj, hisz nem leszek olyan idegesítő hugica, aki folyton a bátyja nyakán lóg. - Nem jöttök táncolni? – néztem barátnőimre.

- Tudod, mi nem tudunk táncolni – húzta el a száját Yasmen, Belle pedig lesütötte szemeit.

- Olyan nincs! – akaratoskodtam, és kihúztam őket a parkettre.

Átéreztem a zene ütemét, aztán… Nem is tudom, mi történt. A testem magától mozgott, és Yasmenék is egészen belelendültek.

Több pörgős szám után egy lassú következett, mire többen leültek, és csak a szerelmespárok sétáltak fel. A terem végében megláttam Kyle-t, ahogy egyedül ücsörgött. Mikor ő is észrevett, hirtelen felállt, és megindult felém.

- Ez a tánc az enyém akkor – szólalt meg hirtelen mögöttem Luca, és felhúzott a táncolók közé. Riadtan kerestem Kyle-t, de már csak a becsapódó ajtót láttam. Fel akart kérni? Vagy nem? Összezavarodtam. Istenem, Kyle! Rosszabb vagy, mint egy óvodás kislány! Inkább hagyom az egészet a francba. Rákulcsoltam a kezemet Luca nyakára, és követtem a zenét. Kissé nehézkes volt felérnem, de végül megoldottam. Elég jól táncol ő is. De nincs nagy valószínűsége, hogy valaha is foglalkozott volna táncolással. Őszintén? Élveztem. Az egészet. Már kezdek olyan jóban lenni Luca-val, mint Kyle-lal. Sőt… Vagy még jobban? Miután lejárt a szám, megköszönte a táncot. Hirtelen valaki megpöckölte a vállamat.

- Hé, Nicole, a tesód, ki van ütve – mondta Nick egyik osztálytársa.

- Uh. merre van? - sóhajtottam, s indultam a fiú után. Megkértem Luca-t is, hogy jöjjön, mert hátha…

Ott ált Nick, és úgy láttam, éppen magyaráz valakinek. Mikor meglátott, „Odaszaladt” hozzám.

- Jézusom! Nicole! Terhes vagyok! – normális esetben röhögtem volna, de most, inkább aggódtam.

- Igen elhiszem, na, gyere, hazaviszünk – fújtam egy nagyot. A szemem sarkából láttam valamit. Odafordítottam a fejemet, és ijedten konstatáltam, hogy Kyle is egy kicsit…

Bűntudatom lenne, ha most így itt hagynám. A belső jó és rossz énem még vitatkozott egy ideig, aztán döntöttem.

- Luca kérlek, segíts elhozni Kyle-t is!

Kis noszogatás után beleegyezett, és segített. Szóval, én alszok a nappaliban a kanapén, Kyle pedig az ágyamban. Milyen jó éjszakánk lesz! Nehéz volt kicipelni őket, főleg, hogy Nick egyre csak sipítozott.

- Úristen! Óvatosabban! Terhességi fájdalmaim vannak! – jajgatott. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem csak alkoholt ivott, az tuti. Hívtam egy taxit, és megköszöntem Luca-nak hogy segített. Beültem középre, így két oldalamon a jó madárkák voltak.

- Te, tündérkirálynő! Szólj már a mini tündéreidre, hogy hagyjanak békén! Az a bögyöske, ott! – mutatott egy üres pontra a levegőben – folyton molesztál! Kérlek, szólj rá! – nézett rám Kyle.

- Ő, kérlek ne molesztáld - mondtam zavartan.

Nick pedig majdnem bealudt, aztán hirtelen megszólalt.

- Elfolyt a magzatvizem! Atyaég! Siessünk már! – legyezgetett.

Szegény sofőr... Őszintén remélem, hogy nem hívja ránk a diliházat.
 - Figyelj már, tündérke. Beszélhetek veled? 

Fogalmam sem volt, hogy mit szeretne, de hát… Bólintottam, és vártam, hogy mit szeretne.

- Ez olyan nehéz… Öhh, izé… Néhány napja összevesztem az egyik osztálytársammal… - kezdett bele nagy nehezen Kyle. Várj, most én leszek a lelki tanácsadója?!

- Az egész úgy kezdődött, hogy mikor kirándulni voltunk a barátnőivel beszélgettem, és csippent egyet a telefonja, de ő fürdött. Én megnéztem, és az egyik fiútól jött, aki mostanában mindig vele van. Sőt! Nem is látom, hogy bármennyire is megviselné a dolog! Kerül engem. Ma is volt az iskolában egy buli, és akkor ott táncolt mással egy lassú számra! És idegesít! Rohadtul idegesít, hogy az a kis majom folyton rajta lóg! Az egyik szünetben hátulról át is karolta, szóval lehet, hogy járnak, engem meg magasról leszar! – sóhajtott egyet, majd rám nézett. – Szerinted, királynő, valaha meg fog bocsájtani ezért? – kérdezte csillogó szemekkel.

Ez nagyon megrázott. Én egyáltalán nem kerülöm! Ő kerül! Ember! De lehet csak azért fakadt ki így mert részeg, de azt mondják, hogy a részeg ember igazat mond. Elmosolyodtam, és bíztatóan ránéztem.

- Megfog, én tudom! Hisz elvégre én vagyok a tündérkirálynő – bokszoltam bele a vállába, aztán… Láttam, hogy elaludt. Én itt lelkizek, ő meg bealszik. 

A taxi fékezett egyet, és beállt a házunk elé. 

- Ne segítsek, kislány? – nézett rám zavartan a sofőr. 

- Ha megkérhetem, legyen szíves! – mosolyogtam zavartan. 

A nagy unszolásban felébredt mindkettő, és elkezdte fújni a maga baját. Kinyitottam az ajtót, és becipeltük a fiúkat. Leraktam őket a kanapéra, ameddig kifizettem a sofőrt.

Na, kezdődjék a nehezebb rész. Felhúztam Nick-et, és átdobtam a karját a nyakamon. A lábam már most nem akart megtartani ennyi súlyt. Csiga tempóval próbáltam felvonszolni a szobájába, de ő nem is segített.

- A rohadt életbe Nick, segíts már! – nyögtem ki fájdalmasan.

Iszonyat nehéz volt, körülbelül egy perc alatt haladtunk öt centit. Végül feladtam és elengedtem. Hagytam, hogy a földre huppanjon. Másképp próbálkoztam. Megfogtam a lábát, és úgy húztam fel a lépcsőn. Kicsit sajnáltam, mikor minden egyes fok után koppant egyet a feje. De miután nem láttam semmi jelet arról, hogy fájna neki, folytattam, míg végül elérkeztem a szobájáig. Összeszorítottam a fogamat, és nagy nehezen felemeltem, majd bevonszoltam a szobájába. Nem a legszebben dobtam le az ágyára… Felraktam a lábait, és betakartam. Persze elmaradhatatlan, hogy fájdalomcsillapítót ne rakjak ki neki, mert reggel… Szüksége lesz rá.
Visszasiettem Kyle-hoz, de mikor nem volt a helyén, a szívem egy rohadt nagyot dobogott. Észvesztetten kezdtem el rohangálni a lakásban, aztán… Ott feküdt a hűtő előtt. Elkezdtem szólongatni, aztán mikor nem válaszolt, rávágtam egyet a fejére.
- Huh, mi van? – nézett fel rám, s közben az értelem csakúgy sugárzott a tekintetéből.
- Gyere aludni! – kérleltem, mert őt nem akartam vele is úgy járni, mint Nick-kel.
- Veled? – bámult bamba tekintettel, s miután rácsaptam a homlokomra, végre felindult. Még részegen is perverz…
- Várj egy pillanatot, hozok neked gyógyszert és takarót! – néztem rá tekintélyt parancsolóan, s gyorsan lefutottam átöltözni.
Miután ez megtörtént, megágyaztam magamnak a kanapén és elővettem a fiókból a gyógyszert, majd felbaktattam vele Kyle-hoz. Ez valami vicc? Mindig el kell aludnia? Sóhajtottam egyet és leraktam a szekrényre a fájdalomcsillapítót. Ekkor hirtelen megfogta a derekamat, és behúzott maga elé az ágyba.
- Boo maci, úgy hiányoztál! Szeretlek! – motyogta. Ez most vicc?! Álmában cselekszik, nekem meg itt kell maradnom? Megpróbáltam kijutni valahogy, de olyan erősen szorított, hogy lehetetlen volt. Addig mocorogtam, míg egy normális alvópózt találtam.

*Reggel*
Óvatosan kinyitottam a szememet. Amit tapasztaltam, teljesen meghökkentett. Kyle vállán fekszem, és én átölelem, ő is engem. Mi történt itt éjszaka?! Ijedtemben hátraugrottam, de olyan nagyot, hogy egy koppanással értem földet, mire drága alvótársam is felébredt. Hirtelen ő sem értette, hogy mi van. Végignézett magán, majd rajtam, végül megszólalt.
- Mi a franc történt este? – nyelt egy nagyot, mire ránéztem.
- Idióta! Szimplán annyi, hogy lerészegedtél, én hazahoztalak, és mikor betakartalak berántottál magadhoz! Semmi rossz! Hülye! – zúdítottam rá a szóáradatot, de a végére lenyugodtam.
- Már nem is haragszol? – kerekedett el a szeme, mire elmosolyodtam.
- Nem, Boo maci – röhögtem fel, mire ijedten nézett rám.
- Honnan tudsz róla?
- Tudod, illuminált állapotodban beszéltél egy-két dolgot – kacsintottam rá.
Beletellett kis időbe, míg elmagyaráztam neki mindent, utána pedig átmentem átmentem Nick-hez. Szegényt sikerült megijesztenem, szerintem el is süllyedt szégyenében... Hogy ő terhes?
Vegül Kyle hazament, mi pedig bátyámmal csináltunk ebédet.

7. rész: Lázasan, otthon

Sziasztok! Erőt vettem magamon, és nekikezdtem az írásnak! Akit érdekel, hogy mi történt velem, az olvassa tovább, de akit csak a rész érdekel, az hagyja ki a dőlt betűs részt. :)

Ugyebár azt már írtam, hogy válnak a szüleim, de nem ennyi a teljes sztori. Már régebben is voltak bajok, csak akkor apukám tűrt MIATTAM. Anyukám sokszor megcsalta őt, és rengeteg kölcsönbe ugrasztotta bele. Soha nem volt olyan anya-lánya kapcsolatunk. Legtöbbször mikor elmeséltem neki a napi beszámolót, csak a monitorra mosolygott, miközben a férfijával beszélgetett. Ha kimentem a konyhába mikor ő tévét nézett, egyből bement. Amikor még kisebb voltam, elhagyta a száját egy olyan mondat, hogy „Ha te nem lennél, mehetnék szórakozni. Csak púp vagy a hátamon.” Nos, igen, és azért ment el, mert neki hiányzott a szórakozás. Azt mondta, „Inkább a szabadságot választom, minthogy ide még egyszer vissza kelljen jönnöm.” Ez az egész válásos ügy fél évbe fog beletelni, és valószínűleg nekem is le kell mennem a tárgyalásra, meg nyilatkoznom kell, de még nem dönthetem el kivel maradok! Szóval csak reménykedem, hogy maradhatok apukámmal. Köszönöm annak aki elolvasta, remélem megértitek, miért nem írtam olyan sokáig. :)

Mikazuki-chan

Nick nagy nehezen hazacipelt, de én majdnem elaludtam a kezei között. Hülye láz!
- Franc! Komolyan, hogy lehettél olyan szerencsétlen, hogy kétszer is beleestél a folyóba?! – dühöngött. Valamit odadünnyögtem neki, de hogy mit, azt még én sem értettem.
- Oké… Le kell vinnünk a lázadat. Furcsán fog hangzani, de vedd le a ruháidat.
- Hee?! – néztem rá ijedt arccal.
- Nyugalom! Menj be a fürdőbe, és vegyél egy langyos zuhanyt, és az leviszi a lázad! Én nem leszek ott! Idióta - csapott homlokára. Úgy éreztem, hogy a lábaim kezdenek kifutni alólam. Még félálomban voltam, aztán éreztem, ahogy Nick becipel, bedob a fürdőkádba, majd ruhástól rám engedi a vizet! Ez hamar észhez térített, ezért nekiálltam rúgkapálni, így őt nekilöktem a falnak, Nick meg sikeresen lenyomott valamit. Immáron jéghideg víz folyt rám. A meglepődöttségtől egy sikoly hagyta el a számat. Mindenem átázott teljesen. A hajamról csöpögött a víz a hátamra, a ruhám idegesítően tapadt rám. Ahogy elnéztem, testvéremre is jutott víz… Bőven.
- Remélem most már lehűltél! Öltözz át és aludj! A többi az én gondom! – parancsolt rám, s közben beletúrt vizes hajába, majd kiment.
Igyekeztem minél hamarabb lehámozni magamról a vizes ruhadarabokat, mert nagyon irritálták a bőrömet. Miután ez megtörtént, felráncigáltam a pizsamát is. Nekidőltem a falnak, és lehuppantam a földre. Olyan álmos vagyok. Képes lennék akár itt, és most elaludni. De ne a fürdőbe! Olyan… buta vagyok…

Olyan jó itt a vidámparkban! Csak apa, anya, Nick és én. Nevetve futottam a bátyám után, aki próbált lerázni. - Ne kövess már! A kísértetkastélyba úgysem mersz bejönni! – tolta ki rám a nyelvét, majd előre futott. Apró lábaimmal olyan gyorsan futottam utána, amilyen gyorsan csak tudtam. Az ajtó hatalmas volt, s mikor beljebb értem, egészen sötét lett. Magamhoz szorítottam a macimat, és remegő hangon kiabáltam testvérem nevét.

- N-Nick! Merre vagy? Félek! – egyre beljebb haladtam, majd hirtelen vörös fény töltött be mindent. Rettegve sétáltam beljebb, amikor hirtelen valami zaj hallatszott a hátam mögül. 

Megfordultam, de nem volt ott semmi. Majd mikor ismételten előrenéztem, beleütköztem valamibe. Felsikkantottam, amitől hátrahuppantam. Könnyes szemekkel néztem fel.

- Idióta! Ne sírj már mindenen! Csak én vagyok - nézett rám mérgesen, majd sóhajtott egy nagyot. Én lebiggyesztett szájjal néztem rá, s a könnyeim is kicsordultak. 

- Hah... Gyere, találjunk ki innen - fogta meg a kezemet, és húzott előre.

Jó ideje sétálhattunk, amikor egy nagy reccsenés hallatszott. A föld hirtelen kihullott alólunk. Meg tudtam kapaszkodni valahol, és Nick kezét is elértem. Nagyon nehéz volt. Rám mosolygott, majd elengedte a kezemet.

- Viszlát, Hugi - integetett.  

Izzadtan ültem fel az ágyban, és azt vettem észre, hogy Nick nevét kiabálom. Pár másodperc sem tellett bele, testvérem ijedten tépte fel az ajtót, s riadtan szegezte rám a tekintetét.
- Jesszusom, mi történt? – kérdezte.
- Semmi, csak… Rosszat álmodtam. De azért örülök, hogy jól vagy – töröltem meg a homlokomat.
- Miért ne lennék jól? – értetlenkedett.
- Mindegy – hajtottam le a fejemet. – Csak felejtsd el, oké?
Nagy kő esett le a szívemről, mihelyt kiderült, hogy ez az egész egy rossz álom volt. Most már biztos vagyok benne, hogy Nick a legfontosabb ember az életemben, és nem akarom elveszíteni.
- Amúgy, vendégeid vannak – törte meg a csendet Nick.
- Kik?
- Öhm, azok a barátnőid, akik itt voltak a bulin, meg egy srác.
Ledermedtem. Egy… srác? Csak nem Kyle? De nem, ő nem lehet, hisz összevesztünk… Vagy mégis?
Azonnal berohantam a fürdőbe, hogy keressek valami ruhát. Amikor megláttam a tükörképemet, elrettentem. A pizsama felsőm teljesen szét volt nyitódva, a hajam pedig tiszta kóc volt. Milyen bájos.
Perceken belül rendbe hoztam magam, és szélsebesen sprinteltem le a nappaliba.
Hat kíváncsi szempárral találtam szembe szerény személyem. Mikor megláttam Yasment és Bellet, egy mosoly ült ki az arcomra. A harmadik személy pedig… Luca?
Valahogy számíthattam volna rá, hogy nem Kyle lesz az. Mintha egy kicsit csalódott lennék… De nem érdekel! Itt vannak, hogy lássanak, én örülök nekik!
Yasmen könnybe lábadt szemekkel állt elém.
- Neechee! – ugrott a nyakamba. Olyan szorosan ölelt meg, hogy majdnem megfulladtam.
- Jézusom, én is örülök neked, de miért sírsz? – nevettem.
- Tudod, elmesélte a tesód, hogy mit csináltál…
- Miért, mit csináltam? – kérdeztem félénken.
- Hát, Nick azt mondta, hogy mikor ugye leszálltunk a buszból, összeestél, és ő cipelt hazáig. Bent a házban hideg zuhany alá rakott, de megint bekómáltál, aztán elaludtál a fürdőben, ő meg kicipelt onnan, és ott ült az ágyad mellett egész végig nézni, hogy lement-e a lázad – mondta ki egy szuszra, mire nekem tátva maradt a szám.
A szemem sarkából láttam, hogy Nick kissé zavarban van.
- Képzeld, Luca tök jó fej, nem tudom, hogy Kyle mit volt oda – szólalt meg hirtelen Belle, mire az említettre néztem. Szegény Luca-ról teljesen el is feledkeztem. Nick kiment valami nasiért és innivalóért a vendégeknek. Lehuppantam Luca mellé a fotelbe.
- Hétfőn tudsz jönni? – érdeklődött a „bokszos srác”.
- Még nem tudom, remélem.
- Juj, tényleg, hétfőn suli buli lesz, szóval ha nem jössz Nicole, én sem megyek – biggyesztette le a száját Yasmen.
- Suli buli? – csillant fel a szemem.
- Aha. Az iskola minden évben megrendezi. Tök jó szokott lenni. Csini ruhák, sok kaja, zene, diszkó, és néha valakik alkoholt is szoktak becsempészni. Mondjuk az nem jó – húzta el a száját Belle. Csillogó szemekkel figyeltem, míg barátnőm beszélt.
- Ne aggódjatok, addigra meggyógyulok! – tartottam fel a hüvelykujjamat.
- Ebben a buliban az is jó, hogy nem muszáj kísérővel menni! Szóval akár hárman is mehetünk! – sipákolt Yasmen.

Egy órát még beszélgettünk, aztán mindenki hazament. Örülök, hogy Bellék megkedvelték Lucat.
Hétvégén igyekeztem meggyógyítani magamat, és vezekelni Nick-nek. Szombaton megbeszéltük a lányokkal, hogy hétfőn suli után hozzám jönnek, és együtt megyünk. Izgatottan feküdtem le aludni, és vártam a holnap reggelt. Bár egyvalami elszomorított. Kyle. De én aztán nem fogok miatta búslakodni, ha nem keres, én se fogom!
Betrappoltam a fürdőbe, majd fogkefével a számban masíroztam. Az egyébként meg nagyszerű, hogy estére bolondulok meg. Kiöblítettem a számat, majd két kopogás után átmentem Nick szobájába.
- Mit akarsz? – húzta fel a szemöldökét. Kínosan feszengtem, mert azért még nagyon nem kértem tanácsot sohasem testvéremtől.
- Tudod, összevesztem Kyle-lal a kiránduláson… Azóta nem beszéltem vele, és tökre ideges vagyok – nyögtem ki, de nem néztem bátyám szemébe, inkább a kezemet vizslattam. Kissé hátrahőkölt, de pár perc gondolkodás után megszólalt.
- Szard le.
Mozdulatlanul néztem rá. Most komolyan, mire számítottam? Sóhajtottam egy nagyot, és valami teljesíthetőt kértem.
- Gitározol nekem valamit? Nem tudok aludni – néztem rá boci szemekkel. Elmosolyodott, majd előhurcolta a gitárját.
- Emlékszel, hogy mikor kérted utoljára ezt? – kérdezte, mire én elgondolkodtam. Láttam magam előtt a kiskori önmagamat, ami azt kéri: „Bátyus, kérlek, játssz nekem valamit! Naa! Légy szíves!” A visszaemlékezés után nevetve néztem Nickre, majd bólogattam.
Ugyanazt a számot játszotta el, mint akkor. Nem is tudom, hogy nem vettem észre, hogy Nick milyen fontos is nekem. Mosolyogva hajtottam álomra a fejemet, és már nem is voltam szomorú Kyle miatt.

Helyzetjelentés

Sziasztok!

Rossz hírrel jöttem, de sajnos családi okok miatt egy ideig nem hozok új részt. A szüleim válnak, de ez nem egy könnyű sztori... Ha nagyon erőlködnék most az írással, nem lenne jó vége. Se kedvem nincs hozzá, sem erőm. Nagyon össze vagyok törve, ne haragudjatok. Igyekszem felépülni, remélem mihamarabb olvashattok!

Mikazuki-chan