7. rész: Lázasan, otthon

Sziasztok! Erőt vettem magamon, és nekikezdtem az írásnak! Akit érdekel, hogy mi történt velem, az olvassa tovább, de akit csak a rész érdekel, az hagyja ki a dőlt betűs részt. :)

Ugyebár azt már írtam, hogy válnak a szüleim, de nem ennyi a teljes sztori. Már régebben is voltak bajok, csak akkor apukám tűrt MIATTAM. Anyukám sokszor megcsalta őt, és rengeteg kölcsönbe ugrasztotta bele. Soha nem volt olyan anya-lánya kapcsolatunk. Legtöbbször mikor elmeséltem neki a napi beszámolót, csak a monitorra mosolygott, miközben a férfijával beszélgetett. Ha kimentem a konyhába mikor ő tévét nézett, egyből bement. Amikor még kisebb voltam, elhagyta a száját egy olyan mondat, hogy „Ha te nem lennél, mehetnék szórakozni. Csak púp vagy a hátamon.” Nos, igen, és azért ment el, mert neki hiányzott a szórakozás. Azt mondta, „Inkább a szabadságot választom, minthogy ide még egyszer vissza kelljen jönnöm.” Ez az egész válásos ügy fél évbe fog beletelni, és valószínűleg nekem is le kell mennem a tárgyalásra, meg nyilatkoznom kell, de még nem dönthetem el kivel maradok! Szóval csak reménykedem, hogy maradhatok apukámmal. Köszönöm annak aki elolvasta, remélem megértitek, miért nem írtam olyan sokáig. :)

Mikazuki-chan

Nick nagy nehezen hazacipelt, de én majdnem elaludtam a kezei között. Hülye láz!
- Franc! Komolyan, hogy lehettél olyan szerencsétlen, hogy kétszer is beleestél a folyóba?! – dühöngött. Valamit odadünnyögtem neki, de hogy mit, azt még én sem értettem.
- Oké… Le kell vinnünk a lázadat. Furcsán fog hangzani, de vedd le a ruháidat.
- Hee?! – néztem rá ijedt arccal.
- Nyugalom! Menj be a fürdőbe, és vegyél egy langyos zuhanyt, és az leviszi a lázad! Én nem leszek ott! Idióta - csapott homlokára. Úgy éreztem, hogy a lábaim kezdenek kifutni alólam. Még félálomban voltam, aztán éreztem, ahogy Nick becipel, bedob a fürdőkádba, majd ruhástól rám engedi a vizet! Ez hamar észhez térített, ezért nekiálltam rúgkapálni, így őt nekilöktem a falnak, Nick meg sikeresen lenyomott valamit. Immáron jéghideg víz folyt rám. A meglepődöttségtől egy sikoly hagyta el a számat. Mindenem átázott teljesen. A hajamról csöpögött a víz a hátamra, a ruhám idegesítően tapadt rám. Ahogy elnéztem, testvéremre is jutott víz… Bőven.
- Remélem most már lehűltél! Öltözz át és aludj! A többi az én gondom! – parancsolt rám, s közben beletúrt vizes hajába, majd kiment.
Igyekeztem minél hamarabb lehámozni magamról a vizes ruhadarabokat, mert nagyon irritálták a bőrömet. Miután ez megtörtént, felráncigáltam a pizsamát is. Nekidőltem a falnak, és lehuppantam a földre. Olyan álmos vagyok. Képes lennék akár itt, és most elaludni. De ne a fürdőbe! Olyan… buta vagyok…

Olyan jó itt a vidámparkban! Csak apa, anya, Nick és én. Nevetve futottam a bátyám után, aki próbált lerázni. - Ne kövess már! A kísértetkastélyba úgysem mersz bejönni! – tolta ki rám a nyelvét, majd előre futott. Apró lábaimmal olyan gyorsan futottam utána, amilyen gyorsan csak tudtam. Az ajtó hatalmas volt, s mikor beljebb értem, egészen sötét lett. Magamhoz szorítottam a macimat, és remegő hangon kiabáltam testvérem nevét.

- N-Nick! Merre vagy? Félek! – egyre beljebb haladtam, majd hirtelen vörös fény töltött be mindent. Rettegve sétáltam beljebb, amikor hirtelen valami zaj hallatszott a hátam mögül. 

Megfordultam, de nem volt ott semmi. Majd mikor ismételten előrenéztem, beleütköztem valamibe. Felsikkantottam, amitől hátrahuppantam. Könnyes szemekkel néztem fel.

- Idióta! Ne sírj már mindenen! Csak én vagyok - nézett rám mérgesen, majd sóhajtott egy nagyot. Én lebiggyesztett szájjal néztem rá, s a könnyeim is kicsordultak. 

- Hah... Gyere, találjunk ki innen - fogta meg a kezemet, és húzott előre.

Jó ideje sétálhattunk, amikor egy nagy reccsenés hallatszott. A föld hirtelen kihullott alólunk. Meg tudtam kapaszkodni valahol, és Nick kezét is elértem. Nagyon nehéz volt. Rám mosolygott, majd elengedte a kezemet.

- Viszlát, Hugi - integetett.  

Izzadtan ültem fel az ágyban, és azt vettem észre, hogy Nick nevét kiabálom. Pár másodperc sem tellett bele, testvérem ijedten tépte fel az ajtót, s riadtan szegezte rám a tekintetét.
- Jesszusom, mi történt? – kérdezte.
- Semmi, csak… Rosszat álmodtam. De azért örülök, hogy jól vagy – töröltem meg a homlokomat.
- Miért ne lennék jól? – értetlenkedett.
- Mindegy – hajtottam le a fejemet. – Csak felejtsd el, oké?
Nagy kő esett le a szívemről, mihelyt kiderült, hogy ez az egész egy rossz álom volt. Most már biztos vagyok benne, hogy Nick a legfontosabb ember az életemben, és nem akarom elveszíteni.
- Amúgy, vendégeid vannak – törte meg a csendet Nick.
- Kik?
- Öhm, azok a barátnőid, akik itt voltak a bulin, meg egy srác.
Ledermedtem. Egy… srác? Csak nem Kyle? De nem, ő nem lehet, hisz összevesztünk… Vagy mégis?
Azonnal berohantam a fürdőbe, hogy keressek valami ruhát. Amikor megláttam a tükörképemet, elrettentem. A pizsama felsőm teljesen szét volt nyitódva, a hajam pedig tiszta kóc volt. Milyen bájos.
Perceken belül rendbe hoztam magam, és szélsebesen sprinteltem le a nappaliba.
Hat kíváncsi szempárral találtam szembe szerény személyem. Mikor megláttam Yasment és Bellet, egy mosoly ült ki az arcomra. A harmadik személy pedig… Luca?
Valahogy számíthattam volna rá, hogy nem Kyle lesz az. Mintha egy kicsit csalódott lennék… De nem érdekel! Itt vannak, hogy lássanak, én örülök nekik!
Yasmen könnybe lábadt szemekkel állt elém.
- Neechee! – ugrott a nyakamba. Olyan szorosan ölelt meg, hogy majdnem megfulladtam.
- Jézusom, én is örülök neked, de miért sírsz? – nevettem.
- Tudod, elmesélte a tesód, hogy mit csináltál…
- Miért, mit csináltam? – kérdeztem félénken.
- Hát, Nick azt mondta, hogy mikor ugye leszálltunk a buszból, összeestél, és ő cipelt hazáig. Bent a házban hideg zuhany alá rakott, de megint bekómáltál, aztán elaludtál a fürdőben, ő meg kicipelt onnan, és ott ült az ágyad mellett egész végig nézni, hogy lement-e a lázad – mondta ki egy szuszra, mire nekem tátva maradt a szám.
A szemem sarkából láttam, hogy Nick kissé zavarban van.
- Képzeld, Luca tök jó fej, nem tudom, hogy Kyle mit volt oda – szólalt meg hirtelen Belle, mire az említettre néztem. Szegény Luca-ról teljesen el is feledkeztem. Nick kiment valami nasiért és innivalóért a vendégeknek. Lehuppantam Luca mellé a fotelbe.
- Hétfőn tudsz jönni? – érdeklődött a „bokszos srác”.
- Még nem tudom, remélem.
- Juj, tényleg, hétfőn suli buli lesz, szóval ha nem jössz Nicole, én sem megyek – biggyesztette le a száját Yasmen.
- Suli buli? – csillant fel a szemem.
- Aha. Az iskola minden évben megrendezi. Tök jó szokott lenni. Csini ruhák, sok kaja, zene, diszkó, és néha valakik alkoholt is szoktak becsempészni. Mondjuk az nem jó – húzta el a száját Belle. Csillogó szemekkel figyeltem, míg barátnőm beszélt.
- Ne aggódjatok, addigra meggyógyulok! – tartottam fel a hüvelykujjamat.
- Ebben a buliban az is jó, hogy nem muszáj kísérővel menni! Szóval akár hárman is mehetünk! – sipákolt Yasmen.

Egy órát még beszélgettünk, aztán mindenki hazament. Örülök, hogy Bellék megkedvelték Lucat.
Hétvégén igyekeztem meggyógyítani magamat, és vezekelni Nick-nek. Szombaton megbeszéltük a lányokkal, hogy hétfőn suli után hozzám jönnek, és együtt megyünk. Izgatottan feküdtem le aludni, és vártam a holnap reggelt. Bár egyvalami elszomorított. Kyle. De én aztán nem fogok miatta búslakodni, ha nem keres, én se fogom!
Betrappoltam a fürdőbe, majd fogkefével a számban masíroztam. Az egyébként meg nagyszerű, hogy estére bolondulok meg. Kiöblítettem a számat, majd két kopogás után átmentem Nick szobájába.
- Mit akarsz? – húzta fel a szemöldökét. Kínosan feszengtem, mert azért még nagyon nem kértem tanácsot sohasem testvéremtől.
- Tudod, összevesztem Kyle-lal a kiránduláson… Azóta nem beszéltem vele, és tökre ideges vagyok – nyögtem ki, de nem néztem bátyám szemébe, inkább a kezemet vizslattam. Kissé hátrahőkölt, de pár perc gondolkodás után megszólalt.
- Szard le.
Mozdulatlanul néztem rá. Most komolyan, mire számítottam? Sóhajtottam egy nagyot, és valami teljesíthetőt kértem.
- Gitározol nekem valamit? Nem tudok aludni – néztem rá boci szemekkel. Elmosolyodott, majd előhurcolta a gitárját.
- Emlékszel, hogy mikor kérted utoljára ezt? – kérdezte, mire én elgondolkodtam. Láttam magam előtt a kiskori önmagamat, ami azt kéri: „Bátyus, kérlek, játssz nekem valamit! Naa! Légy szíves!” A visszaemlékezés után nevetve néztem Nickre, majd bólogattam.
Ugyanazt a számot játszotta el, mint akkor. Nem is tudom, hogy nem vettem észre, hogy Nick milyen fontos is nekem. Mosolyogva hajtottam álomra a fejemet, és már nem is voltam szomorú Kyle miatt.