5. rész: A sporthét

Sziasztok! Elnézést, hogy sokára hoztam a részt, de mivel 1 hét eseményeit írja le, kissé hosszúra sikeredett... ^^" Jó olvasást!

Mikazuki-chan

Elég nehéz hétnek nézek elébe, bár legalább nem kell tanulni. Reggeli jókedvem miatt, amikor Nick-kel szétváltunk, nyomtam egy puszit az arcára, mire ő meghökkenve nézett rám.

- Haha, csak jó kedvem van! – kacsintottam rá, és bugyután ugráltam a jobb lábamról a balra.

- Á, csak be vagy zsongva a sporthét miatt! – nevetett, majd elindult az osztályát keresni. Én is gyorsan bebaktattam a termünkbe, s bementem a csapattársaimmal az öltözőbe. Ma a röplabda versenyek lesznek. Felvettük a ruhákat, amik piros színben pompáztak. Nagy annak a valószínűsége, hogy a mi öltözékünk a héten piros színű lesz. Miután rajtam volt a fekete rövidnadrág, a póló, és a térdvédő, tanácskozást tartottunk. Vegyes csapatunk volt, pont 2 fiú és 2 lány játszott. Az osztályok már a padokon el is helyezkedtek szurkolni. Mikor kimentünk, azt láttuk, hogy Mrs. Berg eléggé tűzbe jött, s mikor meglátott minket őrült vágtázásba kezdett egyenesen felénk.

- Gyerekek! Én nagyon bízok bennetek! Nicole! Mutasd meg hogy vagy olyan jó, mint a régi iskoládban! – fordított szembe magával, s rázogatta a vállamat.

- Rendben! Igyekszem! – vágtam haptákba magam. Kezdés előtt mindenkire rájött az izgulhatnék, szóval stressz uralkodott mindenütt. Az utolsó korty vizeket itták kezdés előtt. Mi kezdtünk a 12.-esek ellen. Hmm. Jó nehéz kezdet! És ahogy elnézem a csapatukat, csupa-csupa nagydarab, izmos végzős. Megszólalt a sípszó, azaz kezdetét vette a játék. Csend honolt a padsorok között. Az ellenfél kezdett, az egyik fiú nyitott. Feldobta a labdát, majd meglendítette kezeit, és akkorát ütött rajta, hogy nem lennék a labda helyében. Gyorsan alámentem, és hát mit ne mondjak, elég erőset üt!

*

Már elég rendesen benne vagyunk a játékban, és nem valami fényesen áll az osztályunk. A padsoroknál mindenki üvölt, sikongat, füttyög, kiabál, az arcunk teljesen kipirult, lihegünk össze-vissza, mint a kutyák. Még egy pont kell, és kiegyenlítünk. Az utolsó perceket játszottuk, és nagyon izgultunk. Adam adta fel a labdát, de a közelben lévő osztálytársak nem figyeltek! Én voltam leghátul, ezért eszeveszetten futottam előre, és egy erőteljes mozdulattal lecsaptam a labdát, de a nagy lendülettől hasra estem. Upsz. A szerencsének köszönhetően, nem tudta elérni az ellenfél közül senki, de a sípszó pedig megszólalt. Nagyon örültünk neki, hogy legalább kiegyenlíteni sikerült. Alice mosolyogva nyújtotta a kezét, és felhúzott a földről. A következő menet pár perc után lesz. A két osztály őrjöngve futott le a pályára. Mrs. Berg kezünkbe nyomott egy flakon vizet, és nekiállt szónokolni.

- Gyerekek! Legközelebb jobban figyeljetek! Nicole! Szép volt, így tovább! Adjatok bele több versenyszellemet! Ne felejtsétek el, hogy a kirándulás a cél! És ne feledjétek, ezek csak nagy benga végzősök, semmivel nem jobbak, mint ti. A következő körben adjatok bele apait, anyait! Most igyatok, és pihenjetek! - vert hátba minket. Az osztályunk lökdösődve, rohanva jött felénk. Belle és Yasmen a nyakamba ugrott, úgy szorongattak.

- Ügyes vagy Niki! Hallottad, hogy szurkoltunk? Kyle és mi vagyunk a szurkolócsapatod! – kacsintott rám Yasmen.

- Bocsi, nagyon nem figyeltem a közönségre a játékra koncentráltam, és annyi mindenki üvöltött mindent, hogy egybeolvadt az egész – mosolyogtam kínosan – de ne csak nekem szurkoljatok! Az osztálynak! Mert ez az osztályok versenye! – magyaráztam, és éppen Kyle is oda akart jönni hozzám, de a röplabdatársaim elhúztak, ezért bocsánatkérőn fordultam hátra. Alkottunk egy kis kört, és megbeszélést tartottunk a taktikáról.

- Figyeljetek! Játék közben ne bambuljon senki! Legyen csapatmunka, emberek!

A megbeszélés után mindenki megivott vagy 5 liter vizet, és sietett vissza a tornaterembe. Ismételten megszólalt a sípszó, én pedig feltüzelve éreztem magam. Sorra gyűjtöttük a pontokat, míg nem legyőztük őket. Örültünk, de volt még 3 osztály, akiket le kellett vernünk. 

Valami csoda folytán, a végzősök leverése után a lelkesedés nem hagyott alább, ezért elsöprő győzelmet arattunk. A versenyszámokból a röplabdát megnyertük! Átizzadva a pólónk, de megérte! Nagy örömmel ugrottunk egymás nyakába, s mikor az osztályunk része megérkezett, ezt megismételtük. Úgy határoztunk, hogy elmegyünk zuhanyozni, és bár tudjuk, hogy mi lettünk az elsők, meghallgatjuk az eredményhirdetést, mert én személy szerint kíváncsi vagyok, hogy Nick-kék hányadik helyezettek lettek. A táskámba belepakoltam egy törölközőt, tusfürdőt, és mindent, amire szükségem lesz, és Alice-szel elindultunk a zuhanyzó felé. Felfrissítő volt, mikor az első vízcsepp folyt végig a testemen, majd egyre több lepte el az egészet. Megújulva léptem ki a törölközőmben, de nem találtam a ruháimat.

- Alice! – dörömböltem be hozzá. – Nem tudod, merre vannak a ruháim? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Bocsi, de a víz csobogásától nem hallottam volna meg, ha bejön valaki…

Ki az az idióta, aki elviszi a ruháimat? Még rajtam sem volt! Elkeseredetten tárcsáztam Yasmen számát, remélve, hogy felveszi. Kicsengett, és három búgó hang után bele is szólt a telefonba.

- Szia Nicole! Merre vagy? Már kerestünk!

- Szia! Most a zuhanyzóban vagyok, de valaki ellopta a ruháimat, ezért nem tudok mit kezdeni magammal. Nem segítesz?

- Ó! Nem rég láttuk Lacey-t egy ruhakupaccal a kezében, de nem tűnt gyanúsnak – szóval a szőke szuka megint próbálkozik.

- Merre ment?

- Várj, körülnézek! Á, most éppen egy fiúcsapattal beszélget!

- Direkt fiúk közelébe megy – sziszegtem. – Kérlek, segítsetek! Egy szál törölközőben nem mehetek ki! 

- Már azon vagyunk! Kyle most rángatja a zuhanyzókhoz! – nagy megkönnyebbülés fogott el. Meg se kellett kérnem őket, de már segítenek. Biztos vagyok benne, hogy bennük igaz barátra leltem. Pár perc múlva nyitódott az ajtó, és belökték rajta a szöszit.

- Á, szia! – mosolyogtam.

- Pff! Szánalmas, hogy csak egy fiú segítségével tudod visszaszerezni a ruháidat! – fonta össze kezeit maga előtt.

- Értem én, hogy tetszik neked az ízlésem, de nem gondolod, hogy ez – mutattam fel a melltartót – nagy lenne neked? – vontam fel a szemöldököm.

- Á, elég volt! – visította, majd kikapta a kezemből a melltartót, a ruhákat, s futásnak eredt, a folyosó irányába. Kivágtam az ajtót, és hátulról ráugrorram, így csak pár centire jutott az öltözőtől. 3 kíváncsi szempárral találtam szembe magam. Yasmen, Belle, és Kyle nézett le ránk.

- Öhm, hali! El akarta csórni megint a ruháimat – mosolyogtam kínosan, és befutottam az öltözőbe. Hamar kapkodtam magamra a ruhadarabokat, és siettem ki a többiekhez. Elindultunk az udvarra, ahol az eredményhirdetés is zajlott. 

- Nekem az előző rucid jobban tetszett – súgta a fülembe Kyle.

- Olyan mocskos fantáziád van, perverzke – kuncogtam fel. Leültünk a fűbe, s mint a jó gyerekek, csendben vártunk. A bátyám osztálya 5. helyezett lett.

Következő nap nekem nem lesz versenyem, csak Kyle-nak lesz kosárlabdája, amire természetesen megyünk szurkolni. Készítettünk is egy táblát. Igen, mi elvetemült szurkolók vagyunk.

*

Nagyon jók voltak a fiúk, nyerésre álltak. Az utolsó meccs megnyerése után, mindenki feldobta a pólóját a levegőbe. Khm. A kilencedikes lányok pironkodva néztek félre, az idősebbek meg élvezték a kilátást, mint mi is, mert ugyan nem selejt volt a felhozatal. Örült a feje mindenkinek, ugyanis már kettő versenyszámot sikerült megnyerni. Kyle és a fiúk odajöttek az osztályunkhoz, immáron pólóban.

- Szép volt srácok! – pacsiztam le mindenkivel.

A versenyek után fáradtan dülöngéltem haza Nick-kel. Mivel nyafogott, hogy éhes, el kellett mennem boltba is, meg valami kaját összedobni is az én dolgom volt. Spagettit készítettem, amit miután bedöngöltünk, Nick hátradőlve az asztalon szólásra nyitotta a száját.

- Nekem kell süti – artikulált.

- Menj el a boltba.

- Süssünk! – lelkesedett fel. Nem tartottam jó ötletnek, de nekiálltunk. A végeredmény… Borzalmas lett. Farkasszemet néztünk. Ki kóstolja meg előbb?

- Á, szarom le, éhes vagyok! – mondtuk egyszerre, s állat módjára kezdtük el enni.

- Te jó ég – mondta lassan.

- Ez, ez… - dadogtam.

- Isteni! – emeltük fel a tányért a lámpa felé. Ez egy igen idilli jelenet volt. Bevállalta a mosogatást, ezért gyorsan a fürdőbe spuriztam a pizsamámmal együtt. Miután végeztem, nem aludtam egyből, mert nem voltam álmos. Ha unatkozom, akkor sok dolog ötlik a fejembe, így történt, hogy fejen álltam az ágyamon. A pizsama felsőm lecsúszott, ezért kilátszott a hasam, így megpróbáltam egy kézen maradni, és lehúzni normálisan. De persze, nem is én lennék, hogy miután lehúztam, leestem az ágyról, és húztam magammal az egész takarót, meg mindent. Úgy néztem ki, mint egy múmia. Miután visszapakoltam mindent az eredeti helyére, szétterültem a földön, és gondolkodtam. Pár évvel ezelőtt… Majdnem ugyanolyan volt minden, mint most. Akkor a tánc volt az életem, de a sok költözködés miatt 1 éve abba kellett hagynom, és anyáék sem támogatták különösebben az ötletet, főleg miután versenyekre is jártam. Egyik ilyen alkalommal a partnerem nem figyelt oda, ezért én leestem, és majdnem eltört a lábam. Nekik ez volt az utolsó csepp a pohárban. A srác a barátom volt. Megtiltották, hogy többet táncra menjek, és vele is szakítanom kellett. Titokban találkoztunk, de a fiú megunta, és végleg kettémentünk. Azóta, gyökeresen megváltozott az életem, fel kellett nőnöm. A testvéremmel élünk ketten, két gyerek. Meg kellett tanulnom főzni, takarítani, mosni, mindent, amit egy háziasszonynak tudnia kell. De én még gyerek vagyok. Attól, hogy mosolygok, még egyáltalán nem érzem jól magam. Hiányzik minden. A tánc. A szüleim. A gyermekkorom. Nicknek is rossz lehet. Nem élheti egy átlagos 17 éves kamasz fiú életét. A szüleink meg a munkába fognak beleroskadni… Késztetést éreztem arra, hogy táncoljak. Csináltam egy kis nyújtást. Nézzük, hogy a spárga megy-e még. Óvatosan leereszkedtem. Sikerült. Szóval még nem öregedtem ki belőle. Örömömben eleresztettem egy „Ó igen!” kiáltást, mire Nick bekopogott az ajtón.

- Nem akarom tudni, hogy mit csinálsz és kivel, de kérlek halkabban! – kiabált. Kínomban felnevettem, és feltéptem a szobám ajtaját, hogy ki jussak testvéremhez.

- Gitározz! Táncolni akarok! – parancsoltam rá.

- Régen táncoltál, nem biztos, hogy kéne – húzta el a száját.

- Nem baj! Azt játszd, amit régen is szoktál! Tudod! A számunk! – hadartam. Eléggé felpörögtem, ezért teljesen átéreztem a zene ritmusát. Mintha repültem volna, egy mesebeli világban, ahol nincs semmi gond, csak a boldogság. Nem tudom, hogy Nick meddig játszott, és én meddig táncoltam, de a végére teljesen leizzadtam, és térdre rogytam. Kapkodnom kellett a levegőt, mert hát eléggé kifogytam belőle.

- Ez de hiányzott már – suttogtam. – Kösz! – öleltem meg Nick-et, és felmentem újból lezuhanyozni, majd hagytam, hogy az álomvilág magával ragadjon.

Mosolyogva ébredtem fel. Kipattantam az ágyból, majd gyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet. Csomagoltam kaját, és elindultunk az iskolába. Ma sem veszek részt semmin, mert a bokszban nem hiszem, hogy jeleskednék. Lementünk a többiekkel a padokhoz, de egyszer csak azt vesszük észre, hogy Mrs. Berg kétségbeesetten rohangál, s mikor meglátott minket, eszeveszettül rohant felénk.

- Nicole! Nicole! Aki ment volna bokszra, megbetegedett! Kérlek, vállald be! Senki sem akarja! – kérlelt könyörgő hangon.

- De hát nézzen rám! Én menjek bokszolni? – mutattam végig magamon.

- Ügyes vagy te! Menni fog! Kérlek! Te vagy az utolsó reményünk! Csak 2 osztály jelentkezett bokszra. Mi, és a 10. b. Csak egy fiúval kell mérkőznöd! Nem lesz nehéz! Kérlek! – nagyot sóhajtottam, de belementem. Megkaptam a ruhákat, ami nem nagyon tetszett. Teljesen rám tapadt az egész, a felsőbe alig fértek el a kebleim, teljesen össze voltak benne préselődve, plusz kilátszott a hasam. A nadrág szerintem elég rövid volt, és az is feszült. Teljesen sápadt voltam kezdés előtt, mert fogalmam sem volt, mihez kezdek majd. Megkaptam a bokszkesztyűket. Tök menőn nézhettem ki. Khm. Szarkazmus. 

Eljött az idő, én pedig holtsápadtan meredtem magam elé. Semmi kedvem nem volt kimenni. Nem akarok monoklit! A kicsi én depressziósan kuporog a legeldugottabb szoba sarkában, és valami olyasmit motyog maga elé, hogy „Meg fogok halni” vagy éppen „Valaki mentsen meg!”. Sajnos muszáj volt kimenni. Így is eléggé zavarban voltam, de amikor kimentem, nekiálltak füttyögetni. Na, kösz. A ring túloldalán megláttam ellenfelemet. Egy helyes, fekete hajú kék szemű fiú állt ott. Legalább ő küld a halálba. Félve vártam a kezdést, és mikor ez megtörtént, olyan dolog történt, amire nem számítottam.

- Csináld azt, amit én – suttogta. Huh? Ő most segíteni próbál? Egy aprót bólintottam, és próbáltam utánozni a mozgást. Féltem, hogy lebukunk, és akkor az osztályunk miattam veszít. – Ököllel védj – tátogta. Azt tettem, amit mondd, és így nagyjából már értettem mit kell csinálni. – Most! Lábbal! Figyelj! – susogta. Nem értettem, hogy mi történt.

- Ah! – kúszott ki a számon egy riadt sikoly. Az ütés miatt hátra kezdtem el zuhanni, és nagyon megijedtem, hogy ki fogok zuhanni a ringből. Az ellenfelem utánam ugrott, és épp hogy el tudta kapni a kezemet. Egy nagy puffanás hallatszott. A padok között csend volt, mindenki riadtan felénk kapta a fejét. A fejem nagyot koppant a földön, ami miatt valószínűleg az orromban elpattant egy ér, mert olyan hirtelen kezdett el vérezni az orrom, hogy lefolyt a mellkasomra. A fekete hajú srác fölöttem volt. Két kezével magát tartotta, és a két lába között én voltam. Nagyon közel volt az arca, éreztem a leheletét a nyakamon. Nagy nehezen feltápászkodott, majd kezet nyújtott. Az egyik tanár futott oda hozzánk.

- Gyerekek! Jól vagytok? Menjetek az orvosiba, hátha történt valami baj! – még nem voltam magamnál a történtek után, arra eszméltem fel, hogy a tanár veszi le a kezemről a bokszkesztyűt, és az orvosiba parancsol minket. Kissé szédelegtem, amit a fiú is észrevett, ezért átkarolta a derekam, és úgy kísért. A doktornő egyből megnézte a fejemet, és ott kellett maradnom kicsit jegelni. Hála az égnek a srácnak nem lett baja.

- Öhm, izé, kösz, hogy megmentettél. Valószínűleg ha nem húzol el, kiesek a ringből, és az jobban fájt volna – mosolyodtam el.

- Nincs mit! Amúgy, Lucas Vance vagyok, de a barátaimnak csak Luca – mosolygott ő is.

- Nicole Carney – mutatkoztam be én is. Az orvosiban eléggé összebarátkoztunk, kiderült, hogy a szőke szuka osztálytársa. Miután kiengedtek minket, a többiek aggódva futottak oda, kérdezve mi történt, s hogy nem esett-e bajom. Utólag kiderült, hogy mindkettőnk osztálya megkapta a pontot, így pont egyenlők az eredményeink.

Miután a foci is lezajlott, amit természetesen megnyertünk, eljött a futóverseny napja is. A rajtnál álltunk, és a szurkolócsapatainkat néztük. Yasmen-ék nekem szurkolnak, és még titokban Luca is. Amennyire szeret a sors, az ő osztályukból Lacey jön futásra. Érdekes lesz a verseny, úgy érzem. Miután megszólalt a sípszó, őrült gőzerővel hajtottunk előre. A szöszi és én voltunk elől, mögöttünk meg két srác.

- Nehéz lehet ilyen mellekkel futni – szólalt meg Lacey.

- Tudom, tudom. Ezért jobb az A-kosarasaknak – biggyesztettem le a számat. A mögöttünk levők visítva álltak meg.

- Na nekem elegem van! – mondta, és elfutott mellettem, de a körmét sikeresen letörte, az én vállamba. Ő sikítva rohant le a pályáról, engem meg nem érdekelt a vérző kezem. Gyorsabbra vettem a tempót. Szó szerint berepültem a célba. Na de nem azért, mert én ilyen menő vagyok, hanem mert egy dömper rám esett. Mármint, egy tank. Úgy értem, egy terebélyes asszonyság a végzősök közül elbotlott, én meg pont beestem a célba, így sikeresen lefejeltem a földet. Az osztályunk nekiállt sikongatni, üvölteni, ugyanis megnyertük a sporthetet. Örültem a fejemnek.

- Na, kislány, kelj fel! – szólt a bíró. Meg is próbálkoztam vele, de visszaestem. Magamban egy igen szép káromkodást mondtam.

 – Na, kellj fel! – parancsolt.

- De nem tudok! – visítottam. – Kiment a bokám! – s pont végszóra megjelent Kyle. Felvett a hátára, és bevitt az orvosiba. Úgy gondolom, túl sűrűn látogatok el oda. Miután elmondtunk mindent a doktornőnek, megtapogatta a lábamat, megmozgatta, mire bekönnyezett a szemem.

- Fáj? – kérdezte, én meg hevesen bólogattam. – Bekötözzük, és pár nap múlva meggyógyul, ne aggódj – mosolygott kedvesen. Bekente valami kenőccsel. – Mi történt a kezeddel?

- Ó, csak az egyik lánynak a műkörme beletört – mosolyogtam zavartan.

- Elég csúnya – húzta el a száját. Azt is lefertőtlenítette, majd bekötözte. Úgy éreztem magam, mint egy hadirokkant. Búcsút intettünk a drága doktornőnek, és indultunk kifelé.

- Te, az orvosiban nem szoktak levetkőzni? – kérdezte Kyle, miközben segített menni.

- Látod, nem volt olyan mázlid – mosolyogtam kacéran. Úgy érzem, ez egy nagyszerű hét volt. Jövő héten pedig, megyünk kirándulni!