12. rész: A szakkör

Nos, Konnichiwa, Minna-San! ^^ Elképzelem, hogy mennyire gyűlöltök.. :D Szóval, azt hiszem rendbe szedtem magam. Igyekeztem ahogy tudtam, ez lett belőle. ^^ Jó olvasást!

Mikazuki-chan

Két és fél hét telt el azóta, hogy Nick elköltözött. Az időjárás teljesen átváltott télire, már több napja szakad a hó, néhány órás kihagyásokkal. A sok karácsony őrült is megjelent már. A boltokban is minden az ünnep körül forog. A tévét meg a „Vedd meg ezt, meg azt” reklámok árasztják el. Mit is mondjak, nagyon boldog karácsonyom lesz. Se szülők, se testvér… Komótosan vettem fel a csizmám, és erősen kapaszkodtam Max karjába, hogy ne dobjak egy hátast a csúszós, latyakos járdán.

- Most nem baj, ha gyalog megyünk? Apának kell a kocsi – fordult felém Max, miközben cipőjével rugdosta a havat.

- Nem, de most jobban kell figyelned rám, mert képes vagyok bármikor megcsúszni - mosolyogtam kínosan. 

- Hogy bírod…? – törte meg a csendet hirtelen. Zsebre tett kézzel bámult előre. Nem nézett a szemembe.

- Már nem érdekel. Csalódtam Nick-ben, de ha ő ennyire nem foglakozik velem, akkor én miért tenném? Nem fogok utána kajtatni. 

- Hát, a kis pöcs elég nagy agymosáson mehetett át. Nekem se szimpi amúgy az a Sophie…

- Kinek az? - röhögtem fel.

Az út további része egész kellemesen telt, de ketté kellett válnunk, mert nem egy helyen van a sulink. Az osztályterembe lépve elég furcsa dolgot véltem felfedezni. Az egyik srác sztriptízelt a pad tetején. Akik köré gyűltek, arra bíztatták, hogy vetkőzzön, amit ő szívesen teljesített is. Félmeztelenül feszített a pad tetején, aminek hatására a legtöbb lányt elkapta a „fangirl” roham. Perceken belül belépett az első tanár az osztályba. Meg se tudott szólalni. Komolyan. Ott állt tátott szájjal, szegény srác a pad tetején pedig… Ledermedve fogta a pólóját a kezében.

- T-tudja, tanárnő, kicsit melegem volt – mosolygott kínosan miközben az arcát legyezgette.

- Szóval, tegyük fel, nekem is melegem van. Most álljak neki én is levetkőzni? – nézett szegény gyerekre
felhúzott szemöldökkel, amikor valaki felröhögött hátul.
- De tanárnő, az már nem súrolná a pedofilizmus határait? – nézett idiótán eleinte, aztán… A tanár fejét látva először ráfagyott az arcára a mosoly, majd dermedten néztek farkasszemet. – Semmi, vegye úgy, hogy csendbe maradtam – hajtotta le a fejét. A nő vakkantott egyet és kiment.
- Jóó reggelt Nicole! – üdvözölt teli energiával Yasmen és nevetve rám vetette magát.
- Ma miért vagy ilyen boldog? – húzódott mosolyra a szám.
- Mindjárt karácsony, és annyira izgulok! Nem tudom, kinek mit adjak! – harapott bele alsó ajkába.
- Nekem a csoki is elég! Más nem kell!
- Egy gond kihúzva! – kacsintott rám. Hirtelen valaki elsuhant előttem, és arcomat kezei közé fogta..
- Öhm, Kyle… Mit csinálsz? – néztem rá enyhén vörös fejjel. Nem válaszolt, csak mélyen a szemembe nézett.
- Hmm…
- Mi az?
- Hmm…
- Szórakozol velem?!
- Hmm! Én mondtam, hogy zöld szeme van! – csettintett egyet. Szegény megérezte az öklöm a tarkóján.
- Zöld, mi?! - szikrázó tekintetemmel vizuálisan már meggyilkoltam.
- Nicole, állj! Látom körülötted a tüzet! – biggyesztette le a száját. Sóhajtottam egyet és unottan bámultam az épp most érkező szaktanárra.
- Elnézést a késésért gyerekek, csak megbeszélni való volt a tanáriban, aminek nem biztos, hogy fogtok örülni - sóhajtotta Mrs. Berg. - Nem örülnek a tanárok, hogy ilyen lusták vagytok. Iskola után akár szakkörökre is mehetnétek a csavargás helyett. Ezért kötelező mindenkinek legalább egyet választania. Legkésőbb jövő hétig le kell adnotok nekem a választásaitokat.
Perceken belül nagy hangzavar támadt a teremben, a legtöbben az "Ó, ne már!" "Jobb dolgom is van iskola után!" kiáltással segítették elő a nagy káoszt. Pillanatok alatt olyan volt a teremben, mint egy cirkuszban... A legtöbben az "Ó, ne már!" "Jobb dolgom is van iskola után!" kiáltással segítették elő a nagy káoszt.
A maradék időben mindenki feszülten kuporgott a padjában. Amikor megszólalt a megváltást jelentő csengő, szélsebesen szállingóztak ki a diákok a termekből. A folyosón elsétálva a faliújság mellett megakadt a szemem valamin. Teli volt tűzdelve szakkörös lapokkal. Hmm… Elég gyorsan frissítettek! Egy apró, többi közé gyömöszölt papír eléggé hívogatóan tekintett vissza rám. Leszedtem onnan, és érdeklődve olvastam a sorokat.

„Te is hallottál a szakkörválasztásról? Ha gyakorlottabb vagy a tornában az átlagnál és megy a színészkedés, akkor neked feltétlenül csatlakoznod kell! További információval kapcsolatban keresd a 12. a-s Jack Lopez-t. „

Az agyam megállás nélkül kattogott, és nem tudott dűlőre jutni. Végül arra gondoltam, hogy lehet kipróbálom ezt, hiszen "Egyszer élünk". Vagy 5 embert szólítottam le, mire valaki meg tudta mutatni, hogy hol van Jack.

- Az a fiú is épp hozzá megy, ott! – mutatott a folyosó végére. Kicsit hunyorítottam, majd egy gyors köszit mondva futottam Luca után. 

- Héé, Lucaaa! – kiabáltam. A járólap vízben tocsogott, mert sokan lusták letrappolni a lábukkal mielőtt belépnének. Sikeresen megcsúsztam, így szó szerint Luca elé zuhantam, csak ő épphogy elkapta a kezemet. 

- Sietős a dolgod, hogy így kiabálod a nevemet? – röhögött fel.

- Aha, valószínűleg egy szakkörre akarunk menni. 

Eleinte nem értette miről beszélek, de aztán leesett neki.

- Jaa! Szóval te is Jack Lopez-t keresed? – bólintottam, majd elmentünk oda, ahova tanácsolta az előző srác. Na, most három fiú volt azon a helyen. Női bájomat bevetve szólaltam meg.

- Sziasztok, nem tudjátok, hogy hol van Jack Lopez? – kérdeztem. Az egyik tag felállt és megállt velünk szemben. 

- A szakkör miatt vagytok itt, ugye?

- Honnan tudtad?

- Láttalak titeket a sporthéten. Nem csodálom, hogy ide jelentkeztek! – villantott egy Colgate reklámba illő mosolyt. – Felírlak titeket, iskola után gyertek a tornateremhez, ott lesz a válogatás. Ja, és még valami! Mi nagyon komolyan vesszük ezt az egészet. Ez nem csak egy szakkör. Fellépünk az iskolának, a
városnak… Van jelmezes, sminkes is, szóval, ha túl nagy kötelesség lenne, most még meggondolhatjátok magatokat -Luca-val összenéztünk. Tekintetéből megértetettem, mit akar.
- Szerinted akkor jöttünk volna? – húzta mosolyra száját. Jack hálásan ránk nézett majd visszament beszélgetni.

*Órák után*

- Készen álltok a válogatásra? Kaptok egy random szituációt. Mindenki hozza a legjobb formáját!

Nem voltunk sokan. Kb. tíz ember volt velünk együtt. Luca és én egy csapatba kerültünk, feladatnak pedig egy utcai verekedést kaptunk. Tíz perc állt rendelkezésünkre, hogy kitaláljunk valamit. 

- Öhm, nekem van ötletem - szólalt meg hirtelen Luca. - Mi lenne, ha átdobnálak a levegőben, te meg valahogy bukfencezve földet érnél? 

- Jó... Próbáljuk ki! - sóhajtottam. Szembeálltunk egymással, én hátráltam két métert és nekifutottam. Luca megfogta a csuklóm, és átlendített a háta mögött. Először fel sem fogtam, hogy hol vagyok, mert fejjel lefelé nem a legkönnyebb eligazodni. Végül egy bukfenc a levegőben, és leértem a földre. 

- Szép munka - pacsiztunk le. 

- Le tudsz menni hídba? Nekem is van egy ötletem.

- Öhh, szerintem igen, de várj!

Állásból könnyűszerrel teljesítette feladatát. 

- Szóval, te lemész hídba, én meg fölötted átugrom, és cigánykerékbe érkezem, szerinted lehetséges?

- Próbáld meg - vigyorgott.

Ismételten nekifutottam, és pont mielőtt odaértem, egy mozdulattal lement hídba. Az arca szinte súrolta az enyémet, így enyhén vörös lettem. 

- Meleged van? - nézett furcsán a fiú.

- Nem, nem, csak a fejembe szállt a vér! - mosolyogtam kínosan -Mi legyen a vége? A harcból kerülhetsz ki te nyertesen, csakhogy ne nekem kelljen itt majomkodni – sóhajtottam.
Végül lerendeztük annyival, hogy "hasbarúg", én elterülök és vége. Ez jól is hangzott így, és az idő is éppen letelt. Észre sem vettük, és már kezünket tördelve vártuk, hogy bejutunk-e.
- Komolyan ezen izgultok? - röhögött Jack. - Nyugi, elnyertétek tetszésünket! - tolta ki a nyelvét. Csend. Aztán, valami csoda hatására eljutott az agyunkig az információ, és mosolyogva borultunk egymás nyakába.

*Iskola után, otthon*
Egy árva levél feküdt az asztalon, arra várva, hogy kibontsam.

„Helló Kobold!

Nem leszünk itthon, mert karácsonyi bevásárlásra megyünk, és sajnos muterék még engem is elrángattak.. -.- Estefelé jövünk, ne várj meg! Xx

Max és a többiek”

- Hümm… Estig elunom a fejemet… - sóhajtottam.

Végső elkeseredésemben felléptem a közösségire ahol Yasmen 5 perce küldött üzenete fogadott.

Egy nagy ajtócsapódást hallottam, hangos lépteket, majd ismét egy ajtócsapódást és egy puffanást. Este nyolckor ez nem pont az, amire vagyok. Csak a fülemben dobogó vért hallottam, s bár féltem, egy baseball ütővel a kezemben, remegő lábakkal indultam meg a hang irányába. Lassan lenyomtam a kilincset, majd egy hirtelen mozdulattal kivágtam az ajtót. A látvány, ami a szemem elé tárult egyszerre keltett bennem félelmet, és aggódást. Féltem.